2007. március. 29. 19:03 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 29. 19:02 Világ

Autókba rejtett pokolgépek robbantak Irakban: 43 halott

Legalább negyvenhárom ember életét vesztette, több mint nyolcvanan megsebesültek csütörtökön az iraki fővárostól, Bagdadtól 80 kilométerre északra fekvő Hálisz városban autókba rejtett pokolgépek robbanása következtében - közölte a helyi rendőrség.

A többségében síiták lakta településen nagyjából egy időben, pár perces különbséggel lépett működésbe legalább három, egyes források szerint négy robbanószerkezet, különböző helyszíneken: egy bank mellett, egy mecset közelében, egy biztonsági ellenőrzési pontnál és egy bíróság épületénél. Az áldozatok között számos nő és gyermek is van.

Az utolsó robbantás kifejezetten az első merényletek áldozatainak segítségére siető biztonsági erőket és mentőszolgálatokat vette célba. A rendőrség szerint legalább egy támadást öngyilkos merénylő hajtott végre. A robbantások után több aknagránát csapódott be a város lakónegyedeibe.

Miközben az amerikai és iraki erők hetek óta nagyszabású biztonsági műveletet folytatnak Bagdadban a felkelők felkutatása érdekében, más településeken nőtt az erőszakcselekmények száma. Szerda hajnalban szolgálaton kívüli síita rendőrök legalább hetven szunnitát megöltek az Irak északnyugati részén fekvő Tell-Áfár város egyik szunniták lakta negyedében, bosszúból azért a 85 halálos áldozatot követelő kettős robbantásos merényletért, amely előző nap egy síiták lakta városrészben történt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.