Nagy Zsolt kitálal a hvg.hu-nak
Hazaárulással, illetve kémkedéssel gyanúsított nemzetközi bűnszövetkezet támogatásával vádolják Nagy Zsoltot, a román parlament informatikai és távközlési miniszterét. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kiáll politikusáért. A tárcavezető kitálal a hvg.hu-nak.
"Hazaárulással, illetve kémkedéssel gyanúsított nemzetközi bűnszövetkezet támogatásával vádolnak, leszögezem, teljesen alaptalanul" - mondta a hvg.hu-nak Nagy Zsolt, a román kormány informatikai és távközlési minisztere. Az ügy novemberi kipattanását követően Traian Basescu román államfő hétfőn bólintott rá arra, hogy Nagy Zsolt, az RMDSZ-tag miniszter ellen bűnvádi eljárás induljon. Erre vonatkozó kérelmét továbbította az igazságügyi miniszternek is, aki a dokumentumokat nyomban eljuttatta a legfelsőbb bírósághoz. (Romániában a miniszteri felelősségről szóló törvény szerint, mielőtt eljárás indulhatna a kormány tagjai ellen, előbb egy államelnöki bizottság vizsgálja meg, hogy az ügyészség kérése alapján az illető nyomozati anyagban van, avagy nincs indíték ahhoz, hogy elkezdjék az esetleges bűnvádi eljárást.)
Nagy Zsolt kampány közben © Túry Gergely |
"Vezető személyről nem kértem és soha senkiről nem kaptam titkosszolgálati jelentést" - szögezi le Nagy Zsolt, aki az őt vizsgáló államelnöki bizottság előtt már bizonyította, hogy a távközlési miniszternek semmiféle hatásköre nincs telefonok lehallgatására, azt csak a titkoszsolgálat végezheti. "Civilként és magyarként pedig főleg nincs erre rálátásom" - fűzte hozzá.
"Kérdés, hogy miért kellett például három hónapot várni arra, hogy az államfő kimondja: bűnvádi eljárás indulhat ellenem. És miért éppen ezen a héten, amikor tetőfokára hágott a politikai válság, ugyanis a parlament elindította Basescu elnök felfüggesztési procedúráját, a kormánynak nincs többsége a parlamentben, a külügyminiszter pedig másfél hónappal ezelőtt lemondott - magyarázza Nagy.
Az országban kialakult súlyos politikai válságról egyébként Traian Basescu a héten tanácskozott a parlamenti pártokkal, az ellentéteket azonban nem sikerült feloldani. Míg a liberálisok szerint nincs válság, addig az ellenzéki szociáldemokraták arról beszélnek, hogy Románia politikailag megbénult. Az RMDSZ úgy véli, mivel a kormány kisebbségben van a törvényhozásban, két megoldási lehetőség kínálkozik: a kormány parlamenti többségének megszerzése, vagy az előre hozott választások.
"Számomra egyértelmű az államfő szándéka, körvonalazódik egy többség, amiben az RMDSZ benne lenne, az ő pártja pedig nem" - mondja a miniszter, aki szerint fikció az egész vád. "Több mint három hónap alatt nemhogy bizonyítékokat, hanem indítékot sem talált arra az államelnöki bizottság, hogy elkövettem volna ezeket a bűncselekményeket. Mások telefonbeszélgetéseiből következtetik ki az ellenem felhozott vádakat." - állítja.
"A többhónapos botrány miniszterként és magánemberként is ártott a hitelemnek, hiszen ártatlan vagyok. Szeretném, ha az ügy minél hamarabb tisztázódna, miközben tudom, hogy beláthatatlan ideig húzódhat - mondta lapunknak, hozzátéve: Basaescu már eddig is megtehette volna, hogy felfüggeszti tisztségéből, s még ezután is megteheti.
"Nem félek a kivizsgálástól és nincs szükségem mentelmi jogra. Még azt sem tudom jelenleg eldönteni, hogy pontosan milyen érdekek állnak az ügy hátterében. De bízom az igazságszolgáltatásban, hogy a koholmányok és a valóság között különbséget tudnak tenni" - vall blogjában is azt őt ért támadásokról a fiatal miniszter.
"Az RMDSZ határozottan kiállt mellettem, hétfőn közös sajtótájékoztatón jelentette be Markó Béla, a szövetség elnöke, hogy elítéli Traian Basescu magatartását az ügyben, s egyértelműen politikai indíttatásúnak nevezte a vádakat és rágalmakat" - mondta a miniszter, aki megnyugatónak tartja, hogy Markó teljes támogatásáról biztosította mind miniszterként, mind EP-képviselő jelöltként.
Az a tény, hogy az államfő egy nappal korábban indította el az eljárást, hogy párbeszédet kezdett a politikai pártokkal, közöttük az RMDSZ-szel is a kialakult politikai válsághelyzet megoldásáról, arra utalhat, hogy Basescu ezzel akarja kikényszeríteni a számára kedvező álláspontot az RMDSZ részéről a főbb politikai kérdésekben - fogalmazott az ügy kapcsán Markó Béla.
"Zsarolásszagúnak érzem, hogy az államelnöki hivatal kétértelmű állásfoglalást tett közzé Nagy Zsolt esetleges bűnösségével kapcsolatban, s ezáltal vált bizonytalanná a tárcavezető helyzete" - jelentette ki Calin Popescu Tariceanu román kormányfő. A kormányfő szerint természetellenes a miniszter "bizonytalan" helyzete, ami azért alakult ki, mert a miniszterek felelősségét vizsgáló, az államelnöki hivatal keretében működő vizsgálóbizottság nem adott világos választ.