Magyarirtó játékot dobnak piacra Romániában
A Romanii in Spatiu (Románok az űrben) című számítógépes játékot idén márciusban mutatták be a Bukarestben rendezett CERF elnevezésű informatikai szakkiállításon. A játék története szerint a felhasználóknak a magyar szeparatistákat is le kell győznie. A téma kapcsán megszólalnak a készítők, illetve Nagy Zsolt román informatikai miniszter is.
A Romanii in Spatiu weboldala |
„Az elmúlt napok tanúsága alapján nemsokára megjelenő játékunk nagy vihart kavart. Úgy látszik néhány magyart, illetve magyar származású embert zavar, hogy a játék egyik mellékküldetésében a román pilótáknak egy olyan incidenst kell elfojtaniuk, amelyet a magyar szeparatisták robbantottak ki. Nem szeretnénk, ha bárki párhuzamot húzna a játék és a való élet között. Ez egy kitalált játék, kitalált sztorielemekkel. Kérünk mindenkit, hogy a kicsinyességbe forduló nacionalizmusát tegye félre, amikor egy egyébként szórakoztató játékkal leül játszani. Értékeljük mind a magyar, mind a román álláspontot a kérdést illetően, de azt szeretnénk, hogy az efféle kérdéseket a politikusok és nem videójátékok döntenének el.
Legközelebb majd Bhután ellen intézünk támadást.”
A Romanii in Spatiu pontos története szerint 1988-ban Nicolae Ceausescu diktátor meghódította az Egyesült Államokat, tíz évvel később pedig már a Föld császáraként uralkodott. A vezér vaskézzel irányítja a bolygón élő négymilliárd embert – a játék szerint ugyanis kétmilliárdot már kivégzett. A román a kiválasztott nép, akik a bolygót felügyelik. Száz évnyi uralom után már semmit nem tudnak meghódítani, ezért Traian Basescu, az új császár bejelenti, hogy harminc éven belül a románok leigázhatják a galaxist. Óriási háború robban ki, ahol a választott nép egyre-másra győzedelmeskedik a különféle földönkívüliek felett. A magyarok azonban új országot kiáltanak ki az egyik nemrégiben elfoglalt bolygón, s kiállnak függetlenségük mellett. A játék weboldala szerint: „ez elfogadhatatlan”.
Basescu számos harci űrhajót irányít a helyszínre, azonban nem tudják megtörni a magyarokat. Ezért innentől a román birodalomnak kétfrontos háborút kell folytatnia a földönkívüliek és a magyarok ellen. A játékosok itt csatlakoznak a történethez, s bátor pilótaként a magyarok – s bárki más – elpusztításában kell segédkezniük. A weboldal utolsó mondata szerint: „kövesd sorsodat, s kíméletlenül mészárold le a nem román idegen söpredék millióit.”
A GameStar számítógépes játékmagazin szerkesztői felkeresték a 2 Bad Design fő dizájnerét, Alexandru Dutát, akit többek között a magyarirtással kapcsolatban is kérdeztek.
A fiatalember a GameStarban jövő hét pénteken megjelenő interjúban elmondta, hogy a magyar szeparatisták ötlete hirtelen pattant ki a fejükből, amikor éppen azon gondolkodtak, hogy kik legyenek a román birodalmi pilóták ellenfelei. Először kizárólag űrlények szerepeltek a tervben, azonban a reggeli hírekben épp az erdélyi magyarok és románok autonómiájáról volt szó, amelyről úgy vélték „érdekes történetszál lenne”. Duta szerint előző, Cotropitorii című játékukban az amerikaiak ellen kellett harcolnia a románoknak, akkor a tengerentúliak fanyalogtak a történeten. A vezető dizájner azonban hangsúlyozta, hogy fiktív történetről van szó, amelyen szavai szerint: „remélhetőleg mindenki túlteszi magát, ahogy – gondolom – a németek is túlteszik magukat” a második világháborús játékprogramokon, ahol jellemzően a nácikat kell legyőzni.
Halász Bertalan, a GameStar főszerkesztője az interjúhoz fűzött kommentárjában megjegyzi, hogy az alternatív jövőképet festő játékoknak rendszerint megvan a maga kitalált ellenségképe, legyen szó a szuperhatalommá fejlődött Kínáról, perszonálunióba szerveződő arabokról, vagy éppenséggel koreaiakról. Ezek a társadalmak jellemzően a nyugati játékosok számára fejlesztő kiadók szemében eladható ellenségképnek tűnnek. Azonban – írja Halász – az ilyen jellegű konfliktusok jellemzően nem gyökereznek aktuálpolitikai témákban, inkább a múltban, vagy egyszerű kitalációban. A magyar-román konfliktust azonban sajnos még napjainkban sem dolgozta fel a két társadalom, éppen ezért sokak számára érzékeny pont lehet.
Annyi azonban az interjúból is kiderül, a 2 Bad Design fiatal titánjai nem nyílt politikai üzenetet, magyarellenes propagandát építettek be a játékba, pusztán egy átgondolatlan döntés eredménye a Romanii in Spatiu vitatható története.
Az eset kapcsán megkerestük Nagy Zsolt román távközlési és informatikai minisztert, az Román Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát is, aki saját elmondása szerint bár ott volt a CERF-en, mégsem hallott a szóban forgó programról. Kilátásba helyezte azonban, hogy eljárást indít a 2 Bad Design ellen. Az informatikai miniszter hivatalos álláspontjának kialakításához pár nap időt kért, majd telefonon az alábbiakat közölte a hvg.hu-val:
"Etnikai gyűlöletre való szításként, egyfajta magyarellenes propagandaként is értelmezhető ez a játék, sőt személyiségi jogokat is sért, mert Traian Basescu államfő nevét egy meglehetősen negatív kontextusban használják" – mondta Nagy Zsolt, leszögezve, hogy már megtették a szükséges lépéseket, azaz levélben szólították fel a játék készítőit, hogy változtassák meg a játék fedőtörténetét.
"Lehet, hogy ők ezt a történetet teljesen ártatlannak ítélik meg, de mi nem tudunk efölött elsiklani - hangsúlyozta a miniszter, gyorsan hozzátéve, hogy egy demokratikus országban, ahol ilyen nagy számú nemzeti kisebbség él, nem lehet egy ilyen nemzetirtó történetre alapozott játékot kreálni, és még kevésbé kereskedelmi forgalomba hozni.
"Mivel egy meglehetősen szabad térben, az interneten érhető el a játék, nehéz ezt szabályozni” – tette hozzá a politikus. “De bízunk abban, hogy sikerül szép szóval rábírni a játék készítőit a sztori megváltoztatására.” A miniszter szerint nagy a valószínűsége annak, hogy megváltoztatják, ám amennyiben nem teszik, "további lépéseket fogunk tenni, ha szükséges jogászokat is felkérünk az ügy tisztázására" - fűzte hozzá.
Nagy Zsolt elmondta, megkérte munkatársait, hogy próbáljanak meg regisztrálni a játék weboldalán, hogy letölthessék az interneten elérhető béta-tesztváltozatot, ám ez eddig még nem sikerült.