2007. március. 23. 08:04 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 23. 08:12 Világ

Az amerikai védelmi miniszter támogatja Guantánamo bezárását

Robert Gates amerikai védelmi miniszter a kubai Guantánamón lévő amerikai börtöntábor bezárását szorgalmazza már decemberi beiktatása óta - írta pénteki számában a The New York Times.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

A lap, amely kormányzati forrásokra hivatkozott, úgy tudja, hogy Gates, aki Donald Rumsfeldtől vette át a Pentagon vezetését, elsősorban a táborhoz kötődő, világszerte "beszennyezett imázs" miatt záratná be a tábort és ebben az elképzelésében támogatásra talált Condoleezza Rice külügyminiszter személyében. Ugyanakkor nem sikerült meggyőznie George W. Bush elnököt.
 
A The New York Times arról is beszámolt, hogy Gates heteken keresztül próbálta elérni, hogy a Guantánamón fogságban tartott feltételezett terroristák elleni pereket, a nagyobb hitelesség érdekében, az Egyesült Államok területén rendezzék. Alberto Gonzales igazságügy-miniszter és Dick Cheney alelnök azonban kategorikusan elutasította a védelmi miniszter javaslatait.
 
A Pentagon adatai szerint 2006 végén több mint 400 afganisztáni tálibot, illetve mintegy negyven különböző nemzetiségű, állítólagos al-Kaida-tagot őriztek a kubai bázison.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.