2007. március. 18. 10:20 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 18. 10:26 Világ

Szoros küzdelem várható a finn parlamenti választásokon

Finnország Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Finnországban, az előrejelzések szerint szorosnak ígérkezik a verseny a kormányzó baloldali és centrista pártok, valamint az ellenzéki konzervatívok között, de előbbiek a jó gazdasági eredményeknek köszönhetően előnnyel várhatták a megmérettetést.

A 4,3 millió választójogosult - akik az általános választójog finnországi bevezetésének századik évfordulóján járulhatnak az urnákhoz - az egykamarás finn parlament, az Eduskunta 200 képviselőjét választja meg. A 2003 óta kormányzó, a Centrumpárt (KESK), a Szociáldemokrata Párt (SDP) és egy kis svéd párt, a Svéd Néppárt (SFP) alkotta balközép koalíció minden felmérés szerint vezet az ellenzéki konzervatívok előtt.

A közvélemény-kutatások szerint a centrista párt a szavazatok 23-25 százalékát szerzi meg, míg a szociáldemokraták (SDP) 21-23 százalékra, a konzervatívok pedig 20-22 százalékra számíthatnak. A szavazókörök közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor nyíltak meg, s este hétkor zárnak. A voksolás végleges eredménye tíz óra körül várható.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.