2007. március. 09. 09:37 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 09. 09:37 Világ

Irán új tengeralattjárót fejlesztett ki sekélyvízi harcra

Az iráni hadsereg tengeralattjárót fejlesztett ki kifejezetten a Perzsa- és az Ománi-öböl sekély vizeiben folytatandó hadműveletekre.

A félhivatalos Fars hírügynökség idézte pénteken a fejlesztő iroda képviselőjét, Hejdari Mourzse Hortit, aki szerint az új tengeralattjárót kísérleti jelleggel hétszáz órán át üzemeltették, és bevetették az iráni hadsereg hadgyakorlatain is. Horti szerint az új harci jármű bizonyította jó hadászati-műszaki jellemzőit a hasonló külföldi tengeralattjárókkal való összehasonlításban, és máris hadrendbe állítható.
   
Az iráni tudósok és szakemberek tíz éven át dolgoztak az új fejlesztésen, a tervezésben 49 iráni tudományos-kutató és ipari központ vett részt.
   
Az iráni hadsereg a közelmúltban több nagy kiterjedésű tengeri katonai hadgyakorlatot hajtott végre, amelyek során több saját gyártmányú új fegyverrel kísérletezett. Az iráni katonai vezetők több alkalommal hívták fel a figyelmet arra, hogy Irán teljes mértében ellenőrzése alatt tartja a Perzsa-öböl azon szakaszát, amelyen áthalad a térség olajkitermelésének 80 százaléka.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.