2006. március. 29. 10:36 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. március. 29. 11:16 Világ

Atom tengeralattjárót vásárolna Románia

A román hadügyminisztérium megkezdte a tárgyalásokat egy használt, amerikai atom tengeralattjáró megvásárlására. Az eddig kiszivárgott információk szerint Bukarest cserébe odaadná a használatból több mint tíz éve kivont Delfinul nevű tengeralattjárót, sőt kifizetné az árkülönbözetet is.

Az amerikai atom tengeralattjáró beszerzésével kapcsolatban a román hadügyminisztériumban még nem született döntés. A tárgyalásokat kezdeményező, illetve vezető Gheorghe Marin admirális, a tengeri flotta parancsnoka azzal magyarázta a beszerzést, hogy nincs pénz a Delfinul felújítására. Az admirális szerint, miközben bíznak Washington jóindulatában, mindenképpen az amerikaiak árajánlatától függ, belemennek-e az üzletbe. Ám, hogy milyen típusú, évjáratú tengeralattjárót szemeltek ki a románok arról senki nem nyilatkozott, és konkrét összegekről hivatalosan még nem esett szó.

A kiöregedett Delfinul tengeralattjáró
Odadnák az amerikaiaknak
© roplace.ro
A tárca Delfinul-lal kapcsolatos legnagyobb gondja, hogy már nem találnak hozzá megfelelő akkumulátorokat, ráadásul az egykori legénység is szétszéledt, legtöbbjüket nyugdíjazták.

A román tengeri flotta átalakítása azonban más síkon is folytatódik. Teodor Atanasiu hadügyminiszter bejelentette, hogy még idén vásárolnak két tengeri aknaszedő hajót, illetve két korvettet, valamennyit használtan.

Három évvel ezelőtt óriási botrány övezte a később „Ferdinánd király” és „Mária királynő” névre keresztelt két fregatt megvételét, ugyanis, habár ezeket a brit hadiflotta már rég kivonta a forgalomból, a román állam összesen 185 millió dollárt fizetett értük. A felújítási munkálatok pedig, amelyek a mai napig nem fejeződtek be, további 600 millióval rövidítették meg a honvédelmi tárca költségvetését.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.