2007. január. 30. 16:28 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 30. 16:22 Világ

Szárazság és vízhiány lesz Európában is

Jóval több ember kerül veszélybe a klímaváltozás miatt, és a vízhiány is drámai mértékű lesz nemcsak Kínában és Ausztráliában, hanem Európa és Amerika egyes részein is - olvasható a világszervezet keretei között működő klímakutató kormányközi csoport (IPCC) jelentésében, amelynek főbb pontjait a dokumentum egyik szerzője beszélt a Reuters brit hírügynökségnek.

A század végére a Föld hőmérsékletének 2-3 Celsius-fokos emelkedése következtében súlyos vízhiánnyal kell számolnia 1,1-3,2 milliárd embernek - figyelmeztet a jelentés, amelyet a tervek szerint teljes egészében áprilisban hoznak majd nyilvánosságra.
 
Az eddigi számításokhoz képest további 200-600 millió ember számára nem lesz elegendő élelem hetven éven belül, míg a tengerek, óceánok vízszintjének emelkedése nyomán bekövetkező áradások még 7 millió embert fognak sújtani.
 
"A Föld valamennyi régiója ki lesz téve a megváltozott viszonyoknak. Kínában és Ausztráliában például drámaian tovább csökken a csapadék" - mondta a Reutersnek kedden dr. Graeme Pearman ausztrál klímakutató, aki közreműködött a jelentés vázlatának elkészítésében.
 
A jelentés írói külön fejezetet szenteltek Ausztráliának, a világ legszárazabb földrészének, mivel ott hamarosan minden eddiginél súlyosabb aszályra lehet számítani, ezenkívül - mint a szakemberek írják - a térség egyik nevezetessége, a Nagy Korallzátony "funkcionálisan el fog pusztulni" a korallok kifehéredése miatt.
 
Európában a gleccserek eltűnnek az Alpok középső részéből, miközben egyes csendes-óceáni nemzetek az egyre emelkedő tengerszint és a trópusi viharok miatt kerülnek egyre gyakrabban veszélybe. 

Hirdetés