2007. január. 03. 11:17 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 03. 11:18 Világ

Peking 2008: fáklyateszt a Mount Everesten

A jövő évi pekingi olimpia szervezői igyekeznek mindenre maximálisan felkészülni, ennek az alapelvnek a jegyében idén főpróbát tartanak a fáklyaváltónak a Mount Everesten.

Pályázatunkban jeleztük, hogy szeretnénk, ha a láng a Föld legmagasabb pontján is keresztülhaladna - nyilatkozta a kínai főváros alpolgármestere, egyben a szervezőbizottság (BOCOG) alelnöke. „Mostanra a tervünk lassan realitássá válik, így az érintett közreműködők már készülnek a feladatokra” - tette hozzá.

A teszt időpontját még nem jelölték ki, az azonban már biztos, hogy a 2008-as, éles produkciót világszerte közvetítik majd. A különleges vállalás speciális előkészítést igényel a tekintetben is, hogy a fáklyának működnie kell az oxigénhiányos, hideg levegőben. Az olimpiai szervezőbizottság áprilisban hozza nyilvánosságra a váltófutás teljes menetét.

A fáklyafutás részleteinek megtervezése mellett 2007-ben be kell fejezni az olimpiai helyszínek építését, meg kell rendezni 26 tesztversenyt, ki kell alakítani a játékok szervezőbizottságának végleges struktúráját, valamint a házigazdára vár még az önkéntesek toborzása, képzése, továbbá a nyitó- és záróünnepség megtervezése, illetve a próbák.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.