Nyugdíjastüntetés Rómában
Szerte Olaszországból érkeztek hétfőn nyugdíjasok Róma belvárosába, hogy csatlakozva a bírálók kórusához tiltakozzanak a jövő évi költségvetés tervezete ellen.
A tiltakozó nyugdíjasok csoportokban verődve tiltakoztak a történelmi Piazza Navona terén, füttykoncertjük közepette szakszervezeti zászlóikat lengették, közlekedési fennakadásokat okozva a belvárosi forgalomban.
A nyugdíjasok azt követelik, hogy a jövő évi költségvetésben további adócsökkentéseket irányozzanak elő számukra, és az eddiginél nagyobb kedvezményekben részesüljenek a 75 éven felüliek.
Romano Prodi balközép kormánya szerint egyes költségvetési tételeket még felül lehet vizsgálni a parlamenti szavazás előtt.
A 2007-es büdzsé tervezete széles körben váltott ki bírálatokat. Szakszervezetek, ipari szövetségek, de még a szövetséges pártok is bírálták az elképzeléseket. Silvio Berlusconi volt kormányfő, jelenlegi ellenzéki vezető pártja, a Forza Italia bejelentette, hogy december 2-án tiltakozó nagygyűlést szervez Rómában. A tüntetésen várhatóan más jobboldali és populista pártok hívei is megjelennek.
A jövő évi költségvetés 33,4 milliárd eurós bevételnöveléssel számol. Róma szerint így lehetne csak eleget tenni annak az európai uniós követelménynek, amely legfeljebb a GDP három százalékában szabja meg a mindenkori költségvetési hiány megengedhető mértékét. Az idei áprilisi választáson alulmaradt jobboldali ellenzék szerint a költségvetési törvénytervezet igazságtalanul bünteti a középosztályt, mivel adónövelést irányoz elő olyanok számára, akiknek az éves jövedelme meghaladja a 70 ezer eurót, míg csökkenti azon személyek adóját, akiknek a keresete nem éri el a 40 ezer eurót.