2006. szeptember. 18. 20:39 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 18. 20:41 Világ

Senki nem ismerte el a Dnyeszter-menti népszavazást

Moldova, Románia és az Európai Unió hétfőn azt közölte: nem ismeri el a szakadár Dnyeszter-menti Köztársaságban tartott népszavazás eredményét. Oroszország ugyanakkor arra ösztönözte az érintett feleket, hogy a meglévő megállapodások alapján rendezzék a konfliktust.

A választók elsöprő többsége - 97,1 százaléka - szavazott a Dnyeszter menti Köztársaság 16 éve egyoldalúan kinyilvánított függetlenségére és az Oroszországgal való egyesülésére a vasárnap rendezett népszavazáson - közölte a választási bizottság.
 
"Ez a népszavazás a szakadárok vezetője, Igor Szmirnov által rendezett politikai tréfa" - közölte Andrei Stratan moldovai külügyminiszter. Stratan szerint Chisinau demokratikus reformokat szeretne a Dnyeszter-melléken és a szakadárok Moldovába történő újbóli integrálását.
 
Románia nem ismeri el a népszavazást és kinyilvánította támogatását Moldova területi integritása mellett. A román kormány nem ismeri el "sem az úgynevezett népszavazást, sem annak eredményét", a nemzetközi jogba és a moldovai alkotmányba ütközőnek találja azt - jelentette ki Calin Tariceanu román miniszterelnök.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn felszólította Moldovát és az oroszbarát szakadár köztársaságot, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.
 
Az Európai Unió szóvivője leszögezte: miután a világon egyetlen ország sem ismeri el független államként a Dnyeszter menti Köztársaságot, az EU nem kívánja kommentálással érvényesíteni a vasárnapi szavazást.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.