2006. április. 25. 17:22
MTI
Utolsó frissítés: 2006. április. 25. 17:27
Világ
Drámai a helyzet Romániában, újabb gátak szakadtak át
Eddig tízezer ember volt kénytelen elhagynia otthonát Románia tizenkét Duna menti megyéjében a feltartóztathatatlannak tűnő árvíz miatt, amely összesen százötven települést érint, és több mint nyolcszáz ház került víz alá, kétszáz épület teljesen összeomlott.
A hétfői és keddi gátszakadások miatt egyre több helység került veszélybe, s mind több embert kellett kitelepíteni, miközben a katonaság bevonásával folynak a gáterősítő munkálatok. Összesen 570 román katonát vetettek be az ország tizenhárom településének védelmében a déli Dolj, illetve a dél-keleti Braila és Calarasi megyében. Hetvenöt katonai műszaki eszközt használnak a munkálatokban.
Meglehetősen válságos a helyzet Tulcea megyében, a Duna-delta vidékén, miután a Ceatalchioinál álló gát nem bírt ellenállni a víz nyomásának. Tulcea városnál a víz szintje elérte a száz éves rekordot, a 437 centimétert. Ceatalchioinál és a közelében lévő Salceni-nél egy mezőgazdasági telepről több mint tízezer háziállatot kellett elszállítani.
A dél-keleti Calarasi megyében is drámai állapotok uralkodnak. Keddre virradóra ugyanis átszakadt a Spantov falut védő gát, s emiatt több mint 240 lakóház került közvetlen veszélybe. Az előretörő víz néhány óra alatt elnyelt több mint negyven háztáji gazdaságot.
A katonák, csendőrök és tűzoltók Stanceánál hatalmas erőfeszítéseket tesznek a nagyobb bajok megelőzésére, elsősorban azt igyekeznek megakadályozni, hogy az ár ne érje el az országút Chiselet és Spantov közötti szakaszát. Chiselet faluból egyébként a hatóságok kiköltöztetnek több mint ezer lakót, mert irányítottan kívánnak elárasztani ottani területeket Oltenita falu védelme érdekében.
A déli Dolj megye továbbra is az eddig legsúlyosabban érintett körzet. Bistret továbbra is veszélyeztetett, másfélezer embert ki is költöztettek azokból a negyedekből, amelyeket biztosan eláraszt a folyó. Bistretől hatvan kilométerre csaknem háromezer ember hagyta el Sarata falut, mivel a víz már elérte a kertek alját.
Bajok vannak a Fekete-tenger mentén fekvő Konstanca megyében, ahol a gátak ugyancsak átszakadtak. Oltina faluból háromszáz embert evakuáltak. A hatóságok gátrobbantás révén terveznek irányítottan elárasztani egy tízezer hektáros lakatlan területet, így remélve megkímélni az ottani vasútvonalat és országutat.
Calin Popescu Tariceanu román kormányfő azt hangsúlyozta, hogy - habár a Duna vízhozama fokozatosan csökken - a vészhelyzet azonban nem múlik el még az érintett helyszíneken, mivel a gátak egy része átázott, és rendkívül nagy nyomás nehezedik rájuk.

Itthon
MTI
2006. április. 24. 10:36
Nőtt az árvíz miatt kitelepítettek száma
Világ
hvg.hu
2006. április. 21. 10:02
Árvíz: a természetvédők a román kormányt vádolják
Világ
MTI
2006. április. 12. 19:41
Súlyos árvízveszély Romániában
Itthon
MTI
2006. április. 21. 10:27