2006. március. 29. 08:22 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 29. 08:23 Világ

Az amerikai külügyminiszter megint megfenyegette Iránt

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek számos eszközük van arra, hogy Iránt rábírják magatartásának megváltoztatására – fenyegetett Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.

Az amerikai külügyminiszter ismét megfenyegette Iránt, kilátásba helyezve, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek "számos eszközük van" ahhoz, hogy rábírják Teheránt magatartásának megváltoztatására. Condoleezza Rice a szenátus egyik bizottságában szólalt fel kedden. Ennek során kifejtette: Irán nem csupán azért jelent fenyegetést a világra, mert állítólag atomfegyver előállításán fáradozik.

"Úgy vélem, nem kétséges, hogy ma Irán jelenti számunkra a legnagyobb fenyegetést" - hangoztatta a külügyminiszter, hozzátéve: nem szabad megengedni, hogy Irán tovább folytassa azokat a próbálkozásait, amelyeknek célja atombomba előállítására alkalmas technológia és ismeretek megszerzése. "Még szélesebb körben kell terjesztenünk ezt a felfogást, szélesítve az Iránnal szembeni koalíciót. Nem csak amiatt, amit Teherán nukleáris téren művel, de amiatt is, amit a terrorizmussal összefüggésben tesz. Erről is tárgyalok a (koalíciós) államokkal" - jelentette ki Rice.

A szenátusi bizottság előtt Rice megismételte azokat az állításokat, miszerint Irán beavatkozik Irakban, pénzeli a Libanonban és a palesztin területeken tevékenykedő terroristákat, és elnyomja saját népét. Szavai szerint az Egyesült Államok "számos eszközzel rendelkezik, köztük olyannal, amellyel élezhető a szembenállás az iráni nép és az őt nem képviselő rezsim között". Erre a "harcra" lehetne felhasználni az iráni demokrácia előmozdítására a törvényhozástól kért 75 millió dollárt.

További opcióként említette a külügyminiszter intézkedések meghozatalát az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy "még inkább elszigeteljék az iráni kormányt". Részletekbe azonban nem bocsátkozott. Megfigyelők szerint az "opciók" között szerepelhetnek különböző nemzetközi szankciók, amelyeket Washington csak második megközelítésben próbálna keresztülvinni. Oroszország és Kína, Irán BT-vétójoggal rendelkező szövetségesei, jelezték, hogy ellenzik Irán megbüntetését.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.