2006. március. 21. 08:27 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 21. 08:32 Világ

Március 28-ára hirdettek sztrájkot a francia szakszervezetek

A döntésre azt követően került sor, hogy a francia kormány ultimátumuk lejártával sem vonta vissza az első munkavállalási szerződésről szóló törvényt.

© AP
A munkajogi reform miatt kialakult szociális és politikai válság egyre nagyobb méretet öltött hétfőn Franciaországban. A nap folyamán Jacques Chirac elnök - teljes támogatásáról biztosítva kormányát - negyedszerre sürgetett párbeszédet az első munkavállalási szerződésről (CPE) szóló törvény érdekében, amely a 26 évesnél fiatalabbak esetében kétéves próbaidőt és indoklás nélküli felmondást tesz lehetővé a munkáltatóknak.

Dominique de Villepin kormányfő ugyanakkor nem találkozott a szociális partnerekkel és megismételte, hogy szerinte a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és a munkaerőpiac rugalmasságát segítő törvényt nem hajlandó visszavonni, és az a tervek szerint egy hónap múlva életbe lép. A miniszterelnök azonban nagyvállalatok és három diákszervezet képviselőit fogadta, de a legnagyobb, az UNEF elutasította a meghívást.

Az este folyamán 12 szervezet, köztük az öt legnagyobb francia szakszervezet és diákszervezet harminc képviselője közleményben hirdetett március 28-ára tüntetésekkel és felvonulásokkal egybekötött országos munkabeszüntetést és általános sztrájkot a március 9-én jóváhagyott törvény visszavonását követelve. A megmozdulás két hónap alatt a negyedik országos tiltakozás lesz a munkajogi reform ellen.

A szombati párizsi tüntetést követő összecsapások után a Sud nevű szakszervezet egy 39 éves tüntetőjét súlyos agyi sérülésekkel szállították egy főváros közeli kórházba. A kómában fekvő férfin a szakszervezet szerint "a rendfenntartó erők erőszakkal átgázoltak". A rendőrség eljárást rendelt el az ügy kivizsgálásra.

A diáktüntetések kedden várhatóan országszerte folytatódnak. A párizsi prefektúra közlése szerint a fővárosban ismételten a Latin negyedben lesznek felvonulások. Hétfőn a 84 francia egyetemből 67-en és 313 gimnáziumban szünetelt teljesen vagy részlegesen az oktatás.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.