Jemenben bebörtönzött al-Kaida tagok szöktek meg
Egy mecsetet a börtönnel összekötő alagúton keresztül szökött meg Jemenben az al-Kaida terrorszervezet 13 bebörtönzött tagja, köztük azok, akik 2000-ben és 2002-ben merényleteket szerveztek amerikai és francia hajók ellen.
Biztonsági források közlése szerint a foglyok a közeli mecsettől ásott, 140 méter hosszú alagúton keresztül oldottak kereket a múlt hét péntekén. Az alagút kijárata az imahely nőknek fenntartott részében volt.
A szökevények feltehetően Afganisztánba tartanak, hogy ott csatlakozzanak szervezetükhöz. Valószínűleg nincs kapcsolatuk a terrorszervezet szaúd-arábiai sejtjével, és Irakba is nehéz lenne eljutni ezekben az időkben.
Jemen, amely az Egyesült Államok szövetségese, egyben Oszama bin Laden al-Kaida-vezér őseinek otthona, sokat tett azért, hogy lecsapjon az országban lévő terroristákra. A szökéssel most folt esett az ottani hatóságokról alkotott képen. Kiábrándítónak minősítette a szökést hétfőn a washingtoni Fehér Ház is. Scott McClellan szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy a jemeni hatóságokkal és nemzetközi partnereikkel együttműködve keresni fogják a veszélyes terroristákat.