2006. február. 06. 14:37 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 06. 14:37 Világ

Az EB is elítélte a muzulmán tüntetéseket

Élesen elítélte az Európai Bizottság, hogy az európai lapokban közölt Mohamed-karikatúrák miatt tiltakozók több muzulmán országban is az erőszak eszközéhez nyúltak.

„Az Európai Bizottság tudatában van annak a ténynek, hogy a karikatúrák számos muzulmánt sértettek szerte a világon” - közölte Johannes Laitenberger, a bizottság szóvivője, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy „az igazságtalanság érzete, akár valós, akár nem, semmiképpen sem igazolhat olyan erőszakos cselekedeteket, amelyeket a hét végén követtek el”. A hét végén tüntetők megrohamozták, és felgyújtották Dánia és Norvégia damaszkuszi, illetve Dánia bejrúti külképviseletét.

A tájékoztatás szerint Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke délelőtt telefonon tárgyalt az ügyről Wolfgang Schüssellel, a soros EU-elnök Ausztria kormányfőjével. Az Európai Bizottság teljes mértékben egyetért Ausztria szombat este közzétett állásfoglalásával. A szóban forgó osztrák közleményben a bécsi külügyminisztérium elítélte az európai polgárok és az európai tulajdon elleni támadások és fenyegetések hullámát.

Barroso a hét végén beszélt a dán és a svéd kormányfővel is, szolidaritását fejezve ki mindkét EU-tagállam kormányának. A tagállamok EU-nagykövetei délután Brüsszelben összeülnek, hogy megvitassák az erőszakos tiltakozó akciók nyomán előállt helyzetet.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.