2006. január. 29. 09:17 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 29. 21:04 Világ

Hatvan halott egy lengyel tetőbeomlásban

Legkevesebb hatvan ember halt meg a dél-lengyelországi Chorzówban, ahol szombaton feltehetően a hó súlya alatt beszakadt egy kiállítási csarnok teteje.

"Száznegyvenegy személy megsérült, közülük 123-at még mindig kezelnek a térség 23 kórházában"  - tette hozzá az egyik katowicei illetékes, Andrzej
Fiona a helyi TVN24 televízióban, a reggel 6 órai adatokat ismertetve.
   
A helyi tűzoltóság főparancsnoka szerint annak esélye, hogy még élőket találnak a romok alatt, "a nullához közeli". A hatóságok már korábban jelezték, hogy nagy problémát okoz a mentőknek a térségben uralkodó dermesztő hideg, és a romok között rekedteket fagyhalál fenyegeti, ha nem tudnak időben segíteni rajtuk.   
   
A hatóságok közölték, hogy a halottak között külföldiek is vannak, köztük egy belga és egy német állampolgár. A kórházak öt német, több cseh, valamint egy-egy szlovák és belga sérültet jelentettek. A varsói magyar nagykövetség eddig nem tud esetleges magyar áldozatokról, illetve sérültekről.

A sziléziai iparvidéken, Varsótól megközelítőleg 300 kilométerre délre fekvő, Katowicével gyakorlatilag egybeépült településen szombat délután fél hat tájban történt a baleset. A 150x200 méter alapterületű csarnokban mintegy 700 ember fér el, de a katasztrófa idején ennél kevesebben tartózkodtak az épületben, ahol éppen postagalamb-kiállítást tartottak.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.