2006. január. 20. 11:41 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 20. 12:05 Világ

Irán megkezdte külföldi vagyona kimentését

Az atomprogramja miatt gazdasági jellegű ENSZ-szankciókkal fenyegetett Irán megkezdte külföldi számláinak kiürítését.

Átutaljuk a külföldi tartalékainkat oda, ahová a legmegfelelőbbnek látjuk. Ezt megkezdtük és folytatjuk - mondta az iráni központi bank elnöke, Ibrahim Sejbani az egyik helyi hírügynökség érdeklődésére. Nem részletezte, hová menekítik a vagyont. Pénteki lapértesülések szerint ázsiai bankokba vándorol az iráni pénz. A központi bank elnöke a hét elején a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy Irán kész "hazahozni a pénzét" külföldről, ha ez szükségessé válik.

Irán külföldi vagyonát, annak idején az Egyesült Államokban egyszer már befagyasztották az 1979-es iszlám forradalom után - a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása és az ottani túszejtés miatt.

Irán nagyságra a negyedik olajexportőr a világon, az OPEC-en belül a második számú. Exportbevételének 80 százaléka a kőolajból származik, ez több mint 40 milliárd dollárt érhet el a márciussal záruló pénzügyi évben, független szakértők becslése szerint. Ebből 16 milliárd dollárral részesedik az állami költségvetés, a többi a központi bank tartalékába kerül. A tartalék ismeretlen nagyságú részét Irán külföldi számlákon tartja.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.