2005. december. 25. 18:40 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 25. 18:31 Világ

Tárgyalások folynak Mladic feladásáról

Egy szerb rendőrségi szakértő szerint „döntő szakaszba érkezett" tárgyalások folynak a szerb hatóságok és a szökésben lévő első számú háborús bűnös, Ratko Mladic tábornok között arról, hogy a gyanúsított önként feladja magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

A Mina montenegrói hírügynökség szerint Marko Nicovic volt belgrádi rendőrfőnök kijelentette: bizonyos abban, hogy a háborús idők boszniai szerb katonai vezetője keményen alkudozik, és pénzügyi garanciákat akar kicsikarni segítői és hozzátartozói számára, valamint büntetlenséget az őt bújtatóknak.

Nicovic szerint a belgrádi kormány számára rendkívül fontos lenne, hogy a körözött Ratko Mladic önként adja fel magát, ne rendőrök fogják el, akiknek bajuk eshet az akcióban. Ez ugyanis hátrányosan befolyásolná a kormány megítélését a közvélemény szemében.

Bizonyosan a tárgyalások egyik témája az is, hogy mit mondjon a hágai bíróságon Mladic, aki - mint Nicovic közölte - mindent tud az egykori jugoszláv hadseregnek a balkáni háborúkban játszott szerepéről. A szerb kormány részéről egyelőre senki nem volt hajlandó kommentálni a hírt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.