2005. december. 09. 16:29 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 09. 16:32 Világ

Belgrád átadta Hágának a Mladics-dosszié hiányzó oldalait

A szerbia-montenegrói hatóságok megtalálták és átadták pénteken a Nemzetközi Törvényszéknek (NT) Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok katonai dossziéjának hiányzó hét oldalát, amelyet idestova három éve követel Belgrádtól a hágai ügyészség.

Rasim Ljajics szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter, a Hágával való együttműködésért felelős kormánytanács elnöke szerint ezzel a hatóságok nagy lépést tettek az NT-vel való együttműködés terén. A Mladics-dosszié hiányzó oldalait Vukasin Maras helyettes védelmi miniszternek köszönhetően sikerült megtalálni a hadseregnél – mondja Ljajics, aki szerint felelősségre vonják azokat, akik eltüntették a dossziét szóban forgó hét oldalát.

Nem tudni, hogy a hétoldalnyi irat milyen információkat tartalmaz a srebrenicai népirtás főfelelősének tartott, lassan tizedik éve szökésben lévő tábornokról. Egyesek élnek a gyanúperrel, hogy a hágai ügyészség számára rendkívüli fontosságú iratokról van szó, amelyek felhasználhatók Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő perében, és bizonyítják a jugoszláv és a boszniai szerb hadsereg kapcsolatát a boszniai háború idején.

Carla Del Ponte hágai főügyész vélhetően a szóban forgó dokumentumokra is utalt, amikor csütörtökön Belgrádban azt panaszolta, hogy az NT nem kapott meg tőle minden szükséges dokumentumot.

Sokáig a hiányos Mladics-dossziét hollétét is homály fedte, mígnem a Hágával való együttműködésért felelős kormánytanács 2003 novemberében bejelentette, hogy birtokában van az iratköteg. A dosszié jobbára Mladicsról tartalmaz szolgálati adatokat abból az időszakból, amikor a tábornok a jugoszláv néphadseregben, majd később a boszniai Szerb Köztársaság hadseregében szolgált. Egyebek között Mladics előléptetéseiről és kitüntetéseiről, katonai szolgálatáról szóló jelentésekről van szó, illetve olyan dokumentumokról, amelyekből kiderül, honnan és miként kapta a tábornok nyugdíját, miután nyoma veszett.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.