Nyolc évre tiltották el a Roland Garros argentin döntősét
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) nyolc évre eltiltotta Mariano Puertát, a francia nyílt teniszbajnokság argentin döntősét, aki a párizsi viadalon akadt fenn egy doppingvizsgálaton.
A dél-amerikai szervezetében etilefrint mutatott ki az ellenőrzés, és nyolcéves eltiltása, amely gyakorlatilag életre szóló büntetést jelent, 2005. június 5-én kezdődött. A teniszezőnek a Roland Garros döntőjén, és az azt követően elért valamennyi eredményét törlik, továbbá vissza kell fizetnie a pénzdíjait, azaz összesen 722 ezer eurót (mintegy 184 millió forintot). Az ítélet kihirdetésétől három hét áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen.
A bíróság ugyanakkor hozzátette, hogy a tiltott szer - amely valószínűleg a Puerta felesége által magas vérnyomásra szedett effortilból származik - kis mennyisége miatt nem befolyásolhatta a játékos teljesítményét. Ezért tekintettek el az életre szóló büntetéstől.
"Olyan sportolóról van szó, aki két éven belül kétszer akadt fenn a szűrésen, és nyilván azt hiszi, hogy rá nem vonatkoznak az előírások" - üdvözölte az ITF-határozatot Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke. Enrique Morea, az Argentin Tenisz Szövetség vezetője más véleményen van: "Rettenetes ez a hír, hiszen Mariano egy nagyon kedves fickó. Ezzel tönkretették a karrierjét."
A 27 éves játékos - aki jelenleg a világranglista 13. helyén áll - 2003 februárjában már lebukott tiltott szer használata miatt, akkor klenbuterol használata miatt kilenchónapos eltiltást kapott, s csak tavaly júliusban tért vissza a pályára.