2005. november. 30. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 30. 14:18 Világ

Nemzetközi hírtévét indít a francia kormány

Nemzetközi francia hírtévé (CFII) kezdi meg működését 2006 folyamán - jelentette be szerdán Renaud Donnedieu de Vabres francia kulturális miniszter.

Az elképzelések szerint Európa, Afrika, valamit a Távol- és Közel-Kelet területén fogható "francia CNN" elindításáról szóló szerződést Dominique de Villepin kormányfő a francia közszolgálati tévécsatornákat magába foglaló France Télévisions és a legnézettebb országos kereskedelmi tévécsatorna, a TF1 elnökeivel közösen írta alá hivatalában.

A CFII elnöke Patrick de Carolis, a France Télévisions jelenlegi vezetője lesz, de a új csatorna részvényeseként a TF1 mindenkori elnöke is tagja lesz az igazgatótanácsnak.  

A Jacques Chirac francia elnök által három éve felvetett kezdeményezésre a 2006 végén elinduló francia hírtévé kezdetben 95 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat, amelyből 30 millió eurót a francia nemzetgyűlés már 2005-re megszavazott, a jövő évre tervezett költségvetésben pedig 65 millió eurót irányzott elő a francia kormány a CFII működtetésére.

A kormány elképzelése szerint a CFII 24 órában eleinte franciául, angolul és arabul, később spanyolul is sugározni fog. Az adásmenet az óránként jelentkező tízperces híradók köré fog épülni. A CFII önálló szerkesztősége 240 újságírót kíván foglalkoztatni.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.