2005. november. 29. 19:39 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 29. 19:41 Világ

A visegrádi kormányfők levelet írtak Tony Blairnek

Az Európai Unió négy újonnan csatlakozott tagállama, Magyarország, a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia levélben az unió soros elnöki tisztét betöltő Tony Blair tudomására hozta, hogy a közös európai költségvetésre vonatkozó megállapodás hiánya "súlyosan alááshatja" az EU bővítésébe vetett bizalmat – jelentette kedden este budapesti keltezéssel az AFP.

A francia hírügynökség a birtokába jutott levélből idézve kiemeli: a legfontosabb új csatlakozók azt várják az új költségvetéstől, hogy "az felerősíti a gazdasági növekedést és javítja a foglalkoztatást, erősíti versenyképességüket és elősegíti a tagállamok strukturális reformjainak végrehajtását". London ez év december 31-ig tölti be az EU soros elnöki tisztét.

"A decemberi megállapodás hiányában az ezekre a kihívásokra adandó válaszok késedelmet szenvednek, csakúgy, mint az új EU-tagoknak az a törekvése, hogy behozzák lemaradásukat, és ez súlyosan aláásná a bizalmat azt illetően, hogy a kibővült Európai Unió képes megállapodásra jutni” – írja a négy kormányfő brit kollégájukhoz címzett levélben.

Magyarország, Csehország Lengyelország és Szlovákia – amelyek hat másik ország társaságában 2004 májusában csatlakoztak az unióhoz – vezetői e hét pénteken Budapesten találkozni fognak Tony Blairrel – teszi hozzá az AFP.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.