Az amerikai légierő megbombázott egy iraki várost
Harmincegy ember veszítette életét vasárnap az amerikai légierő csapásaiban az északnyugat-iraki el-Hadísza városában - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió a városból kapott értesülésekre hivatkozva.
Az amerikai parancsnokság korábban azt közölte, hogy a Bagdadtól mintegy 220 kilométerre északnyugatra fekvő városban szombaton végrehajtott pokolgépes merényletben és az azt követő tűzharcban tizenöt iraki civil, nyolc lázadó és egy amerikai tengerészgyalogos halt meg. Előbb egy út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel egy amerikai-iraki járőr mellett, majd lázadók könnyűfegyverekkel lövöldözni kezdtek. Az amerikai légierő ezt követően lépett akcióba, és az al-Dzsazíra szerint lakóépületeket bombázott a városban.
Az iraki és amerikai erők napok óta jelentős hadműveletet folytatnak ebben a Szíriával határos térségben, hogy kiűzzék a lázadókat, és állandó ellenőrzés alá vonják a határt.
Bászra közelében egy brit katona meghalt, négy bajtársa pedig megsebesült vasárnap, amikor felrobbant mellettük egy út mentén elhelyezett pokolgép - közölte a brit védelmi minisztérium szóvivője. Az incidens közép-európai idő szerint délelőtt fél tíz tájban történt. Az Irakban állomásozó brit erők szóvivője szerint a merényletet Maakal környékén követték el. Ezzel 98-ra emelkedett az Irak 2003 márciusi inváziója óta az országban megölt brit katonák száma. Nagy-Britannia, amely az Egyesült Államok legfőbb szövetségese Irakban, több mint nyolcezer katonát állomásoztat az országban.
A brit irányítás alatt álló dél-iraki Bászra viszonylag nyugodt körzetnek számít az ország középső területeihez képest, ahol a lázadók öngyilkos merényletek és rajtaütések sorozatát hajtják végre, de az elmúlt néhány hónapban Bászra körzetében is növekedett az erőszak.
Dzsalal Talabani iraki elnök vasárnap közölte, hogy a fegyveres felkelőkkel is hajlandó tárgyalni a béke érdekében. Talabani ezt azon a kairói "megbékélési találkozón" mondta, amelyet az Arab Liga szervezett az iraki politikusoknak. Az Arab Ligának az a szándéka az értekezlettel, hogy a résztvevők igyekezzenek áthidalni etnikai és vallási ellentéteiket, és készítsenek elő egy nagyobb megbékélési konferenciát, amelyet az elképzelés szerint Irakban tartanak meg, valószínűleg januárban. A kairói tanácskozástól azt várják elsősorban, hogy segítsen újra bevonni a szunnitákat az iraki politikai életbe.
Egyes értesülések szerint Talabani máris találkozott az egykori Szaddám-rendszer néhány képviselőjével. A Londonban kiadott al-Hajat című, arab nyelvű szaúd-arábiai napilap szerint Talabani javaslatokat is kapott felkelő csoportoktól, s a feltételeket megvizsgálják a Pentagon és amerikai tisztségviselők bevonásával.
Talabani kezdeményezése meglepetést keltett az iraki kormányzat egyes köreiben. Egy síita politikai vezető kijelentette: "ez egyoldalú lépés volt, amelyet nem egyeztettek velünk". Az iraki parlamentben és kormányzatban a síiták vannak többségben, Talabani kurd szunnita. A szunnita felekezet tagjai túlnyomórészt távol maradtak mind a januári parlamenti választásoktól, mind az új alkotmányról novemberben rendezett népszavazástól.