2005. november. 12. 11:42 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 12. 11:35 Világ

Meglepetésvizit: Irakba érkezett az ENSZ főtitkára

Bagdadba érkezett szombaton az ENSZ-főtitkára. Kofi Annan tárgyalni fog iraki vezetőkkel, majd Ibrahím al-Dzsaafari miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatót tart.

Az előre be nem jelentett látogatás hírével szinte egyidőben autóba rejtett pokolgép robbant Bagdad egyik piacának közelében. A detonáció következtében legalább négy ember életét vesztette, tizenkilenc pedig megsebesült. A többségében síiták lakta Új-Bagdad egyik piaca volt a helyi idő szerint szombat délelőtt 10 óra 50 perckor elkövetett merénylet célpontja. Több üzlet kigyulladt, lángokban áll a piac.

Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének 2003. áprilisi megdöntése óta először fordul elő, hogy az ENSZ első számú vezetője Irakba látogat. Előtte éppen Jack Straw brit, majd Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tárgyalt a közép-keleti országban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.