2005. október. 22. 17:43 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 22. 17:22 Világ

Négyóránként vált búvóhelyet Zarkávi

A Közel-Kelet, Afrika, Ázsia és Európa összesen csaknem negyven országában rendelkezik összekötőkkel amerikai hírszerzők szerint Abu Muszab az-Zarkávi Irakban bujkáló körözött jordániai terrorista.

A névtelenül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztviselők szerint a 38 éves jordániai csaknem negyven országban, legkevesebb 24 szervezetben rendelkezik összeköttetéssel. Zarkávi utasítását követő muszlim szélsőségesek vannak a libanoni Hezbollah terrorszervezetben éppúgy, mint a parányi indonéziai terrorista sejtek tagjai között.

Ennek alapján terrorizmusellenes illetékesek rámutattak, a Zarkávi mozgalma révén amerikai érdekeltségeket fenyegető veszély az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat képviselte fenyegetéshez mérhető.

Ami magát a terroristavezért illeti, az amerikai országos terrorizmusellenes központ igazgatója azt mondta: feltevése szerint Zarkávi - szemben az al-Kaida élén állónak tekintett Oszama bin Ladennel, aki mélyen rejtőzködve csak a stratégiai tervezésben vesz részt, s nem érintkezik rendszeresen követőivel - mintegy műveleti főnökként belefolyik merényletek napi tervezésébe.

Az egyik amerikai hírszerző úgy becsülte, az Irakban végrehajtott akciók - jellemzően öngyilkos merényletek - 2-5 százaléka írható Zarkávi számlájára. A jordániai által irányított terrorista csoport létszáma 2 ezer és 5 ezer fő közé tehető, miközben az iraki felkelés aktív résztvevőinek a száma meghaladhatja a 20 ezer főt.

Amerikai illetékesek feltételezése szerint Zarkávi a nyugat-iraki el-Anbár tartományban, az Eufrátesz folyó völgyében mozog, négyóránként változtatva tartózkodási helyét a Görögországgal közel azonos méretű, javarészt lakatlan sivataggal borított területen.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.