2005. november. 17. 16:02 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 17. 16:04 Világ

A magyar honvédség biológiai laboratóriumát akarja Kína

A következő nyári olimpiát rendező Kína érdeklődött a Magyar Honvédség által kifejlesztett telepíthető biológiai laboratórium iránt, amely legutóbb az athéni olimpia idején nyújtott segítséget a rendezvény biztonságának garantálásához.

Kína a 2008-as pekingi olimpia biztonságos megrendezése miatt kereste meg Magyarországot a laboratórium miatt, ez ügyben már kormányzati levélváltás is volt - mondta Kunos Bálint, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági helyettes államtitkára. Kína kifejezetten az eszköz iránt érdeklődött, amelyet akár a honvédségtől, vagy akár a gyártó cégtől is kölcsönözhetne, utóbbitól akár meg is vásárolhatna.

A Magyar Honvédség ezzel a laboratóriummal tavaly nyáron a NATO reagáló erőinek részeként nyújtott segítséget az athéni olimpiai, illetve paralimpiai játékok védelméhez. Ez volt az első éles alkalmazása ennek az eszköznek. A NATO történetében ez speciális alkalmazási feladat volt, amely során egy békés rendezvény biztonságát garantálták.

A laboratórium 10-12 féle olyan baktérium-, illetve kórokozófajtát tud kimutatni, amelyek bakterológiai fegyverként számításba jöhetnek. Másik különlegessége ennek a laboratóriumnak, hogy az ehhez szükséges méréseket 1-6 óra alatt képes elvégezni. Az is egyedülálló, hogy ez a 64 négyzetméteres területű magyar biológiai laboratórium konténerekben szállítható és gyorsan telepíthető.

A laboratórium és kilenc tagú magyar katonai csapat a tavalyi olimpiai játékok idején folyamatosan feladatokat végzett, több száz mintát vizsgáltak meg, gyakorolták a technológia használatát.

A korábbi közlések szerint a magyar fejlesztésű laboratórium létrehozásának és a felszereléseknek az összértéke mintegy 450-500 millió forint volt, amelyben benne volt az athéni szerepvállalás költsége is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.