Kína európai fegyverekre vágyik
Li Csao-hszing kínai külügyminiszter arra szólította fel az Európai Uniót, hogy "vesse a történelem szemétdombjára" az ázsiai ország ellen hozott fegyvereladási embargóját, mert az kártékony a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokra.
A pekingi diplomácia vezetője pénteken Pekingben abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy Hu Csin-tao kínai elnök a jövő héten Nagy-Britanniába, Németországba, Spanyolországba és Dél-Koreába látogat.
Mint a tárcavezető fogalmazott: mindazok ez EU-vezetők, akikkel eddig tárgyalt, úgy vélik, hogy az embargó a hidegháború öröksége, rosszul megalapozott, haszontalan, sőt ártalmas. "Már rég a történelem szemétdombjára kellett volna vetni" - fűzte hozzá.
A tilalmi intézkedéseket azt követően vezették be, hogy 1989 júniusában a kínai hatóságok vérbe fojtották a pekingi Tienanmen téren a diákok felkelését.
Li szerint Kína számára a fegyverembargó eltörlése elvi kérdés, főként azért mert a két fél megállapodott abban, hogy "stratégiai partnerségi kapcsolatok" mellett kötelezi el magát. A tárcavezető leszögezte, hogy Kína álláspontja világos, az embargó politikai diszkrimináció, amely nem kedvező az együttműködés szempontjából, "és inkább a kölcsönös hasznot kellene szem előtt tartanunk".
Li utalt arra, hogy az EU és a Kína közötti kereskedelmi volumen meghaladta, a kínai-japán kereskedelmi forgalom értékét, és ez még nagyobb lehetne, ha már a múlté lenne az embargó.
Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy az EU erősen hajlik az intézkedések eltörlésére, de amerikai és tajvani nyomásra egyelőre még nem szánt el rá magát.