© Dudás Szabolcs

N. S.: Politikai szempontból két eredményt is elkönyvelhettünk. Az egyik, hogy 23 állam, köztük az USA, Európa, Oroszország és az arab országok vezető politikusai vettek részt a független palesztin állam létrehozását támogató konferencián; ez kiállást jelent a palesztin nép és a Palesztin Hatóság mellett. A másik eredmény az, hogy a további tárgyalások kiindulópontjának a konferencia résztvevői az úgynevezett útitervet tartják, amely kölcsönös engedmények révén önálló palesztin állam létrehozását ígérte. Igaz, a londoni találkozó nem ment tovább általános politikai kérdések megvitatásánál, de mi a magunk részéről mindenképpen a Palesztin Hatóságot támogató fórumnak tekintjük. Gazdasági szempontból viszont, bár a résztvevők kinyilvánították készségüket a palesztin gazdaság, a palesztin intézmények és a biztonsági rendszer kiépítésének finanszírozására, nem gondolom, hogy a konferencia túl sok friss pénzt hozott volna számunkra.

HVG: Meglepő, amit mond, hiszen a Londonban tett felajánlások összege a hírek szerint elérte az 1,2 milliárd dollárt.

N. S.: Abból a pénzből, amit most a Palesztin Hatóságnak ígértek - beleértve az amerikaiak 350 millió és az Európai Unió 330 millió dolláros segélyét -, szinte semmi nem új, ezeket az összegeket tavaly decemberben Oslóban már felajánlották nekünk. Az egyetlen kivétel Katar 7 millió dolláros ígérete.

N. S.: Ez tévedés, hiszen 2002-2004 között az Öböl menti államok összesen 1 milliárd dollárt adtak a Palesztin Hatóságnak, ebből 150 millió dollárt éppen Kuvaittól kaptunk. Szaúd-Arábia is egészen két hónappal ezelőttig, vagyis Arafat elnökségének teljes időszaka alatt jelentős összegekkel támogatott minket. Most azonban új segélyekre lenne szükségünk.

HVG: Annál is inkább, mivel egyes információk szerint éves költségvetésük fele hiányzik.

N. S.: Körülbelül 350-400 millió dollár hiányzik a közel 1 milliárdból. Mivel a Londonban megerősített felajánlások túlnyomó része csak meghatározott célra, például építkezésre vagy humanitárius programokra fordítható, mindössze 180-200 millió dollár marad a költségvetési hiány mérséklésére.

HVG: A lehetséges adományozók többször is jelezték, hogy a mindmáig jellemző korrupciót tekintik a fő akadálynak a segélyek folyósításában. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is úgy győzte meg az amerikai kongresszust a támogatás helyességéről, hogy azt ígérte: a korrupt - főleg nem kormányzati - szervezetek kiiktatásával a segélyeket közvetlenül az egyes projektek finanszírozására továbbítják.

N. S.: Az igazság az, hogy évről évre több segélyt kaptunk a Nyugattól: 2000 óta átlagosan évi 400-450 millió dollárt. Most azonban ennél többre van szükségünk, mivel az intifáda alatt a palesztin területeket ért izraeli támadások tönkretették a gazdaságot.

HVG: Ha már az okok és okozatok régiójába tévedtünk, válaszolna iménti felvetésünkre is: például mire használták fel az eddig kapott segélyeket?

N. S.: A kilencvenes évek közepének évi 6-7 százalékos gazdasági visszaeséséből 2000-re 8-9 százalékos növekedés lett. Ezekben az években tehát a palesztin gazdaság jelentős prosperitást ért el. Ám ekkor jött az intifáda. Az intifáda, amely talán izraeli civileket is érintett, s ezt mindenki elítélte. Meglehet, hogy az izraeliek ezekért az akciókért vágtak vissza, de ezzel elpusztították a palesztin ipart és mezőgazdaságot, lerombolták az otthonokat, az iskolákat és az infrastruktúrát. Ezt most mind újra fel kell építenünk.

HVG: Tehát mindent nulláról kell kezdeniük?

N. S.: Nem teljesen, de nagyon sok a tennivaló. Ám mindehhez csak akkor tudunk hozzáfogni, a palesztinok csak akkor tudnak szabadon termelni és kereskedni, ha Izrael eltávolítja az útakadályokat, megszünteti a blokádokat, és véget vet az ellenünk irányuló ostromnak.

HVG: Ezek szerint egyetért Mahmúd Abbász palesztin elnök közelmúltban tett kijelentésével, miszerint a palesztin gazdaság tönkremenetelének fő oka az intifáda?

N. S.: Éppen ellenkezőleg: szerintem mindennek az oka az izraeli megszállás. Az intifáda konfrontációhoz vezetett, és az izraeliek kollektívan minden palesztint megbüntetnek.

HVG: Izrael elégedetlen volt a londoni konferenciával, mivel annak résztvevői nem követelték elég határozottan a Palesztin Hatóságtól a terrorizmus infrastruktúrájának felszámolását. Mit tart arról a követelésükről, hogy fegyverezzék le a szélsőséges palesztin szervezeteket?

N. S.: Az izraeliek mindig többet akarnak. Ha valóban megkezdték volna, amit a februári palesztin-izraeli csúcstalálkozón, Sarm es-Sejkben megígértek, hogy kivonulnak néhány ciszjordániai városból, akkor most sokkal kedvezőbb lenne a helyzet. De eddig egyetlen centimétert sem vonultak vissza a palesztin területekről. Pedig elsősorban Szíriát vádolják a legutóbbi tel-avivi merénylet elkövetésével is. Nem értem, mit akar Izrael. Talán azt, hogy kitörjön a polgárháború a palesztinok között? Ez nemcsak nekünk, nekik sem lenne jó.

HVG: Ezzel azt akarja mondani, hogy ha fellépnének a saját szélsőségeseikkel szemben, azzal polgárháború kitörését kockáztatnák?

N. S.: Meg kellene kérdezni az izraeliektől, miért nem számolják fel ők a saját terrorista infrastruktúrájukat. Ha békét akarnak, meg kell szüntetniük a palesztin területeken létesített településeket. Csak ez után várhatják tőlünk az Izrael ellen harcoló szervezetek feloszlatását.

HVG: Ön szerint a szélsőséges Hamászt lehet demokratikus módon integrálni a Palesztin Hatóságba?

N. S.: Igen, úgy gondolom, lehetséges, és mindent megteszünk, hogy ez bekövetkezzen.

HVG: Annak ellenére is, hogy a Hamász - a Fatahhal ellentétben - nem fogadja el Izrael létét?

N. S.: Ez igaz, de ha elfogadják a demokrácia szabályait, akkor Izraelt is el kell ismerniük.

HVG: Ha elfogadják. De ki most az úr Gázában? A helyhatósági választásokon a Hamász jelentős sikereket ért el.

N. S.: A Hamász kilenc kisebb településen kapott 68 százalékot; az azokon élő mintegy 90 ezer fő a teljes palesztin lakosság kevesebb mint öt százaléka. Mindent megtesznek azért, hogy növeljék a népszerűségüket, de egyelőre nincsenek többségben.

HVG: Áprilisban újabb helyhatósági, júliusban pedig általános választások lesznek a palesztin területeken. Mire számít? Tovább erősödhet a Hamász?

N. S.: Elnökjelöltet sem állítottak - igaz, az ellenzék jelöltjét, Marvan Bargutit támogatták. Nekünk viszont, a Fatahnak, mindent meg kell tennünk, hogy visszaszerezzük az emberek támogatását. Ezt úgy tudjuk elérni, ha megmutatjuk a béke lehetőségét, és azt, hogy a béke prosperitást hozhat. Ezt azonban eddig sajnos nem tudtuk megtenni. Londonban talán megtört a jég - talán máshol is megértik, mennyire fontos felcsillantani a béke és a jólét reményét a palesztin nép előtt.

HVG: Az új kormánynak ön az egyetlen olyan tagja, aki egyúttal a palesztin parlamentnek is képviselője.

N. S.: Nem szeretek magamról beszélni. Mindenesetre én mindent elkövetek azért, hogy valódi béke jöjjön létre, tárgyalások útján, mindkét fél részvételével. De én a palesztinokat képviselem, értelemszerűen nem kívánok mindent elfogadni, amit az izraeliek akarnak.

HVG: Abból, amit mondott, úgy látszik: még nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az izraeliek és a palesztinok tudjanak bízni és hinni egymásnak.

N. S.: Sok izraelivel dolgoztam együtt, akiknek hiszek, és akikkel jó viszonyban vagyok. Ilyen volt Jichák Rabin, Simon Peresszel is szorosan együttműködtünk, de a Likud soraiban is vannak olyanok, akikkel kapcsolatban álltam és állok ma is. De nem az egyes politikusok, hanem a kormány politikája a mérvadó. A kormányok pedig - legalábbis a demokráciákban - nem maradnak örökké hatalmon.

BŐHM ÁGNES