2005. szeptember. 20. 17:47 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 20. 17:54 Világ

Nem növelte Bush népszerűségét a hibák beismerése

Az amerikaiak többsége most első ízben nem tartja George Bush amerikai elnököt erélyes és határozott vezetőnek a Gallup intézet a USA Today napilap és a CNN hírtelevízió megbízásából készült felmérése szerint.

A közvélemény-kutatás kedden közzétett adatai szerint az amerikaiak 58 százaléka helyteleníti, ahogy az elnök az ország ügyeit irányítja, különösen az iraki háborút, illetve a Katrina hurrikán utáni mentést. Ez a legrosszabb mutató az USA Today/CNN/Gallup eddigi felméréseiben. Az elnök támogatottsága már saját pártjában is fogyni kezdett.

A megkérdezettek 30 százaléka a Republikánus Párt, 36 százaléka a Demokrata Párt hívének mondta magát, 33 százalék pedig pártoktól függetlennek. Az utóbbiak kétharmada nem ért egyet azzal, ahogy Bush elnöki feladatait ellátja.

A felmérés azt mutatja, hogy az elnök megítélésének romlását a múlt hét csütörtökén mondott, a Katrina hurrikánnal kapcsolatos hibákat beismerő és nagyszabású újjáépítési programot meghirdető New Orleans-i beszéde sem tudta megállítani. A megkérdezettek 56 százaléka szerint az elnököt nem az igazi együttérzés, hanem politikai megfontolások vezérelték.

A felmérésben szereplők háromnegyede tartja szükségesnek, hogy ne kongresszusi, hanem független bizottság vizsgálja ki a katasztrófával kapcsolatos hatósági késlekedés okait.

Az amerikaiak 54 százaléka úgy véli, hogy a katasztrófa utáni helyreállítás óriási költségeit az iraki háborús kiadások csökkentésével kellene finanszírozni. A megkérdezetteknek csak 6 százaléka ért egyet Bush finanszírozási javaslatával, a hazai költségvetési programok lefaragásával.

A felmérésben részt vevők közel kétharmada, 63 százaléka követeli az Irakban állomásozó amerikai erők kivonását, és 59 százalékuk tartja hibának Irak megtámadását.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.