2005. július. 01. 10:19 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 01. 10:21 Világ

Ma már Gripenek vigyázzák a cseh légteret

A cseh hadsereg jelenleg hat Gripennel rendelkezik, további nyolc pedig az év második felében érkezik meg Svédországból.

Svéd gyártmányú Jas-39 Gripen típusú vadászgépek vigyázzák péntek reggel óta a cseh légteret – jelentette be Prágában Ladislav Minarík, a cseh légierő parancsnoka. "Minden rendben van. A Gripenek már hadrendbe álltak" - nyilatkozta reggel a közszolgálati rádiónak Minarík. Kifejtette: a Gripeneknek a Prága melletti Cáslav repülőterén van a törzshelyük, s 24 órás váltásban két-két gép fogja felügyelni a cseh, s részben a szomszédos német légteret. Prága és Berlin megállapodása alapján ugyanezt teszik a német légierő gépei is. Két további gép pedig állandóan tartalékban lesz a repülőtéren.

Csehország azt szeretné, ha a légtér részben közös felügyeletében a németeken kívül a lengyelekkel is meg tudna állapodni. "A tárgyalások előkészítése folyamatban van. Nehezebb lesz a megegyezés az osztrákokkal, mert Ausztria semleges állam" – jegyezte meg Minarík. Prága és Pozsony között ugyanakkor továbbra is érvényben van a "közös ég" megállapodás, amely széles körű együttműködést tesz lehetővé.

A 14 vadászgép tízéves bérleti díja mintegy 20 milliárd cseh korona, azaz mintegy 170 milliárd forint.

Csehország az első NATO tagállam, amely svéd gyártmányú Gripen vadászgépeket állított hadrendbe. Ugyancsak Gripeneket fog bérelni Svédországtól a magyar hadsereg légiereje is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.