2005. május. 12. 07:51
MTI
Utolsó frissítés: 2005. május. 12. 07:55
Világ
Rövid időre ki kellett üríteni a Fehér Házat
Kiürítették szerdán a Fehér Házat és a Capitoliumot annak nyomán hogy egy kisrepülőgép berepült az amerikai főváros fölötti légi biztonsági övezetbe; percekkel később mindenkit visszaengedtek az épületekbe.
Más amerikai kormányzati épületek, köztük a pénzügyminisztérium és az amerikai legfelsőbb bíróság munkatársait is biztonságos helyre vezényelték.
George Bush amerikai elnök nem tartózkodott a Fehér Házban, kerékpározni volt. A Capitolium épületét a kongresszus valamennyi ott tartózkodó tagjának és munkatársának el kellett hagynia.
Amerikai belbiztonsági illetékesek elmondták: a biztonsági intézkedésre annak nyomán került sor, hogy egy Cessna típusú kis magánrepülőgép a légiforgalom-ellenőrzés felhívásait figyelmen kívül hagyva megsértette a Washington fölött létrehozott légi biztonsági övezetet, és a Capitolium 3 kilométeres körzetén belülre repült.
Az amerikai légierő két F-16-os harci gépet küldött a levegőbe, a Capitoliumon kívül pedig a kongresszusi dolgozók százai és kíváncsi turisták lesték az eget. Az egyik harci gép megközelítette a kisgépet, és fényjelzéssel közölte vele, hogy tiltott zónában tartózkodik - közölte a polgári légiforgalmi hatóság munkatársa.
A Cessna ezután visszafordult, majd a légierő kísérő gépei és helikopterei a Maryland állambeli Frederickben, közvetlenül a légi biztonsági övezet határán kívül leszállásra kényszerítették, ahol a pilótát a rendőrség őrizetbe vette. Az amerikai
belbiztonság egyelőre nem közölte, honnan érkezett a gép.
George Bush amerikai elnök nem tartózkodott a Fehér Házban, kerékpározni volt. A Capitolium épületét a kongresszus valamennyi ott tartózkodó tagjának és munkatársának el kellett hagynia.
Amerikai belbiztonsági illetékesek elmondták: a biztonsági intézkedésre annak nyomán került sor, hogy egy Cessna típusú kis magánrepülőgép a légiforgalom-ellenőrzés felhívásait figyelmen kívül hagyva megsértette a Washington fölött létrehozott légi biztonsági övezetet, és a Capitolium 3 kilométeres körzetén belülre repült.
Biztonsági zóna |
A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások után az amerikai hatóságok Washington fölött biztonsági övezetet létesítettek, amelybe a pilóták csak külön engedéllyel léphetnek be, hogy elkerülhető legyen egy esetleges újabb terrortámadás elrabolt repülőgéppel. Azt a gépet, amely ebbe a biztonsági légtérbe berepül, és a figyelmeztetéseknek nem engedelmeskedik, az amerikai légierő lelőheti. |