2005. május. 10. 17:17 Utolsó frissítés: 2005. május. 10. 17:19 Világ

Leállítják az erdélyi autópálya építését

A kormány felbontja azokat a szerződéseket, amelyeket a Nastase-kormány kötött az érvényes szabályok figyelmen kívül hagyásával, és elrendelik az átláthatóbb, EU-konform közbeszerzési eljárások kiírását - jelentette be Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök.

A Brassó-Bors autópálya szükségességén túl figyelembe kell venni a szerződés törvényességét is -  mondta Calin Popescu Tariceanu a román Pro TV-nek adott nyilatkozatában. A kormányfő utalt arra, hogy a Bechtel amerikai társaság közvetlenül, versenytárgyalás nélkül kapta meg a tervezetet, emiatt fogalmazta meg kifogásait az Európai Bizottság is a tervezet kapcsán.

Ha bebizonyosodik, hogy a megállapodás törvénytelen volt, a társaságok nem kérhetnek kárpótlást a szerződés felbontásakor. „Az illető cégek tudatában voltak, hogy a szerződések megkötése nem jogszerűen történt, így nem követelhetnek kártérítést a törvénytelen egyezmények felbontása esetén” – hangsúlyozta a kormányfő.

„Ez valami félreértés lehet” – idézi Bogdan Sgarcitut, a Bechtel szóvivőjét a kolozsvári Krónika. „Meggyőződésem, hogy a kenyértörésig nem jutunk el” - mondta a szóvívő. Sgarcitu optimizmusát azzal indokolta, hogy  egy másik nyilatkozatában a miniszterelnök már óvatosabb volt, és a Bechtelt már nem említette azok között a vállalatok között, amelyekkel a kormány felrúgni készül a korábbi egyezségeket.

Mint ismert, a Comarnic–Predeal sztrádaszakasz megépítésére a francia Vinci céggel, a Bukarest– Ploiesti szakasz megépítésére a Strabag céggel, a Predeal–Brassó szakasz megépítésére pedig az izraeli Ashtrom és Roichman vállalatból álló konzorciummal kötött állami-magán partnerségi szerződéseket a Nastase-kormány. „Ezek a partnerségi szerződések csak arra jók, hogy egyesek jól meggazdagodjanak a román állam bőrén” – vélekedett a miniszterelnök. 

Tariceanu egyébként levélben értesítette a Vinci cégcsoport elnökét arról, hogy a román kormány a francia vállalattal kötött szerződés felülvizsgálatára készül. A levélben a miniszterelnök megemlíti, hogy a román szaktárca vizsgálata folyamatban van, és annak eredményeit azonnal közölni fogják a francia féllel.

Az észak-erdélyi autópálya kérdését Kuncze Gábor SZDSZ-elnök is felvetette a Tariceanuval folytatott tegnapi bukaresti megbeszélésein. Mint arról Kuncze beszámolt, a román kormányfő szükségesnek ítélte az sztráda megépítését, ugyanakkor hangoztatta, hogy az meghaladja az anyagi lehetőségeket.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.