2005. április. 05. 18:59 Utolsó frissítés: 2005. április. 05. 19:07 Világ

Kényes vallomást tett Jackson takarítónőjének fia

Komoly próbatétel elé állítja Michael Jackson védőügyvédjeit a popsztár volt takarítónőjének fia, aki könnyek között mesélt a csiklandozásnak induló, de a nemi szerveinek simogatásává fajuló játékokról.

Jason Francia először egy állítása szerint 1990-ben, 7 éves korában megtörtént eseményről beszélt, majd három évvel később is hasonló élményekben volt része - írja az Origo. A most 24 éves házasember sírva fakadt, és rövid szünetet is kért, miközben arról beszélt a bíróság előtt, hogyan néztek rajzfilmeket Jacksonnal, akivel játékosan csiklandozták egymást, ám a popsztár többször is megérintette a szeméremtájékánál - teszi hozzá a portál.

Az AFP hírügynökség által megszólaltatott szemtanúk és jogi szakértők szerint Thomas Mesereau, Jackson védőügyvédje hiába próbálta megkérdőjelezni a tanú hitelességét, keresztkérdéseivel nem sikerült ellentmondásokat kimutatni Jason Francia vallomásában.

Ugyancsak a hétfői tárgyalási napon hallgatták meg az esküdtek a Neverland Ranch névre keresztelt Jackson-birtok volt menedzserét, Jesus Salast. A tanú elmondta, hogy egy alkalommal három nagyon részeg fiút látott Jackóval a sztár borospincéjében.

Michael Jackson perét továbbra is rendkívüli érdeklődés kíséri, a popsztár pedig továbbra is tagadja az összes ellene felhozott vádpontot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.