Magyar siker Los Angelesben
Átütő sikerrel mutatták be Kocsis Tibor a verespataki aranybányáról szóló Új Eldorádó című dokumentumfilmjét a Los Angeles-i Laemmle Music Hall Filmszínházban megrendezett 6. Magyar Filmfesztiválon.
A vetítésen mások mellett jelen volt Sandra Ruch, a Nemzetközi Dokumentumfim Szövetség igazgatója, aki jó véleménnyel volt az alkotásról - tudta meg a hvg.hu a film magyarországi forgalmazójától.
Tóth Krisztina, a Budapest Film sajtómenedzsere azt is elmondta, hogy a film egyesült államokbeli debütálásán rész vevő - többségében az ottani magyar emigrációhoz tartozó - személyek elhatározták, hogy alapítványt hoznak létre a film folytatására, és arra, hogy a verespataki aranybánya-ügyet föltáró alkotás minél szélesebb közönséghez jusson el Amerikában. Korábban Kocsis Tibor filmje már komoly szakmai figyelmet keltett egy kanadai környezetvédelmi filmes seregszemlén is.
Az Új Eldorádó egyébként a dokumentumfilm kategóriában versenybe száll a 2006-os Oscar-díjért, így a nyár folyamán részt vesz a Nemzetközi Dokumentumfilm Szövetség által szervezett egy hetes vetítéssorozaton, ahol a többi Oscarra nevezett dokumentumfilmmel együtt tekintheti meg a Los Angeles-i közönség.