2005. március. 19. 14:09 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 19. 14:11 Kult

Átadták a Magyar Örökség-díjakat

Immár 38. alkalommal adták át a Magyarország Alapítvány által életre hívott Magyar Örökség-díjakat a Magyar Tudományos Akadémián. A díjjal korunk, valamint a XX. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák.

Hámori József agykutató, a Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottságának elnöke az ünnepséget megnyitó beszédében azt
mondta: a Magyar Örökség-díj mozgalomnak a fő célja, hogy "megismertesse a társadalommal (...) azokat a nemzeti értékeket, amelyek (...) modellként szerepelhetnek, ha a jövőt tervezzük".
   
Az elismerések odaítéléséről a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság dönt, állampolgári javaslatok alapján.
   
Elismerést kapott "a magyarság megőrzésében kiemelkedő"  Sárospataki Református Kollégium. Az oklevelet és az aranyjelvényt Ábrám Tibor, a Tiszán inneni Református Egyházkerület főgondnoka és Dienes Dénes, a kollégium közigazgatója vette át.
   
Magyar Örökség kitüntető címet kapott Olofsson Placid atya, Váradi Péter Pál fotóművész és Borsa Gedeon, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa, könyvtörténész. Posztumusz Magyar Örökség-díjas lett Csík Ferenc úszó olimpiai bajnok, Fülei-Szántó Endre nyelvész és Zsögödi Nagy Imre festőművész.
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.