2005. március. 17. 11:01 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 17. 11:08 Világ

Minden idők legnagyobb netes bankrablási kísérlete hiúsult meg

A bűnüldözés egyetemes történetének valószínűleg legnagyobb nemzetközi számítógépes bankrablási kísérletét akadályozta meg a Scotland Yard: egy japán bank londoni fiókjából több százmillió fontot próbáltak leszívni a tettesek - közölték a londoni rendőrségen csütörtökön.

A londoni rendőrség éppen ilyen jellegű bűncselekmények felderítésére és meghiúsítására 2001-ben alakult osztaga, a National High-Tech Crime Unit közölte: a leleplezett bűnszövetkezet a Sumitomo Mitsui Bank londoni központjából 220 millió fontot (csaknem 80 milliárd forintot) akart ellopni távirányításos módszerrel.

Az eddigi legnagyobb - hagyományos módon végrehajtott - nagy-britanniai bankrablás során ennek az összegnek a 10 százalékát vitték el; azt a bűncselekményt, amely tavaly karácsony előtt történt egy belfasti bankban, a hatóságok az IRA északír katolikus milícia számlájára írják.

A most megakadályozott elektronikus bankrablást úgy készítették elő, hogy számítógépes szakértők a Sumitomo rendszerébe programot telepítettek, amely minden egyes leütést rögzített a bankhoz számlatranzakciók végrehajtására bejelentkező ügyfelek számítógépeinek billentyűzetéről. Ebből a program ki tudta szűrni az egyes bankszámlák adatait és az ügyfelek felhasználói jelszavait, vagyis közvetlen hozzáférést adott a betétesek pénzéhez.

A tavaly október óta figyelt bűnszövetkezet világszerte tíz olyan számlát létesített, amelyre a Sumitomo londoni fiókjából elektronikus úton ellopott milliókat átirányították volna.

A brit és az izraeli rendőrség együttműködött a földerítésben, és akkor léptek közbe, amikor az internetes bankrablók az első tranzakció végrehajtására készültek: valaki Izraelben éppen 13,9 millió fontot akart leemelni a Sumitomo londoni fiókjában vezetett számlákról, de tetten érték. A 32 éves férfit Tel Avivtól délre, egy kisvárosban vették őrizetbe.

A Scotland Yard az ügy kapcsán újabb figyelmeztetést adott ki a londoni City bankjainak, hogy fokozottan figyeljenek az internetes bűnszövetkezetek tevékenységére.

A most leleplezett banda módszere technikai szempontból jelentős előrelépés, ugyanis már nem veszi igénybe a banki ügyfelek közvetlen közreműködését. Az eddig alkalmazott, legelterjedtebb számlafeltörési módszer az egyes bankok nevében találomra kiküldött e-mail-üzeneteken alapul, amelyekben a csalók a megtévesztett ügyfeleket adatbázis-frissítés címén banki adataik közlésére szólítják fel.

A bankok rendszeres felhívásokban kérik betéteseiket, hogy ilyen álüzenetekre soha ne válaszoljanak, a módszer sok esetben mégis sikeres, és évente több tízmillió font kárt okoz.

Hirdetés