2005. január. 29. 11:25 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 29. 11:10 Világ

Ukrajnába készül áttelepülni Berezovszkij

Borisz Berezovszkij, emigrációban élő orosz mágnás azt tervezi, hogy Londonból, ahol politikai menekült státust élvez, áttelepül Ukrajnába - jelentette szombaton a Gazeta.ru orosz internetes újság.

"Hivatalosan bejelentem, hogy szándékomban áll átköltözni Ukrajnába" - mondta az újságnak, hozzátéve, hogy az áttelepülést reményei szerint gyorsan, "néhány hónapon belül" le tudja bonyolítani. "Emigrációba kényszerítettek és most olyan környezetben akarok élni, amelyben felnőttem, közelebb Moszkvához és olyan kultúrában, amelyben felnevelkedtem" - közölte a milliárdos üzletember, aki ellen Oroszországban elfogatóparancs van érvényben. Berezovszkij meggyőződésének adott hangot, hogy a Nyugat-barát Viktor Juscsenko elnöksége alatt működő új kijevi kormány nem fogja kiadni Oroszországnak.

Hangsúlyozta, hogy nem kezdett tárgyalásokat az új ukrán hatalommal, mert kész tények elé akarja állítani a kijevi vezetést. Ukrajnának tehát "választania kell, hogy a politikai menekültekre vonatkozó genfi konvenció megsértésével kiad (Oroszországnak), vagy megerősíti Viktor Juscsenko elnök fogadkozásait, hogy demokratikus államot építenek" - fejtegette az interjúban.

Berezovszkij 2001 októbere óta él emigrációban Nagy-Britanniában és politikai üldözés áldozatának tekinti magát. Oroszországban sikkasztással, nagy összeggel elkövetett csalással, hatalommal való visszaéléssel és maffiakapcsolatokkal vádolják. A befolyásos üzletember Borisz Jelcin elnöksége alatt közel állt a Kremlhez, később azonban konfliktusba került a 2000 márciusában hatalomra jutott Vlagyimir Putyin elnökkel, akinek legádázabb ellenfelévé vált. A politikai menekült státust 2003 szeptemberében kapta meg Nagy-Britanniában.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.