2004. november. 24. 13:00 Utolsó frissítés: 2004. november. 24. 13:03 Világ

Mégsem csatlakozhat egyszerre Bulgária és Románia?

Brüsszel állítólag azt fontolgatja, hogy az eddig párban kezelt Bulgária és Románia EU-tagságra való rátermettségét külön vizsgálja.

Bár Romániának a hivatalos tervek szerint Bulgáriával együtt, 2007-ben kellene csatlakoznia, az év végéig még három nehéz fejezetet - környezetvédelmi, igazságszolgáltatási és belügyi, versenyügyi - kellene lezárnia ahhoz, hogy 2005 első felében aláírhassa a csatlakozási szerződést, és 2007-ben az unió tagjává váljon.

A legfrissebb hírek szerint román részről a már lezárt adózási fejezet újramegnyitását tervezik, hogy az ország átmeneti mentességet kapjon néhány újonnan elfogadott (elsősorban az olajipart érintő) terhet illetően.

Kizárólag saját teljesítményük alapján vizsgálják Románia és Bulgária előrehaladását, a két országot két különálló csatlakozási szerződés alapján vegyék fel az Európai Unióba - mondta Alexander Lambsdorff német euroképviselő. Gál Kinga, a Fidesz képviselője azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Románia csatlakozását két évvel elhalasztják, amennyiben Bukarest nem teljesíti a szükséges feltételeket.

Az október 6-i országjelentés kemény bírálatot fogalmazott meg Romániával kapcsolatban. Az újabb értékelés kiadását eredetileg mára tervezték, ám egy évvel ezelőtt nem számoltak azzal, hogy Romániában parlamenti választásokat tartanak november 28-án. Tekintettel arra, hogy az országjelentés erőteljesen befolyásolhatná a szavazás eredményét, az Európai Bizottság úgy döntött, hogy későbbi időpontra halasztja a dokumentum nyilvánosságra hozatalát.

Bulgária júniusban már lezárta a csatlakozási tárgyalásokat, ám ott is vannak problémák. Az országot több alkalommal éles bírálat érte a jogi reformok lassúsága és a korrupció elterjedtsége miatt. (euro.hu)

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.