2004. november. 19. 10:48 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Csehországban is megszűnik a sorkatonaság

A kötelező sorkatonai szolgálat 136 év utáni megszüntetését elrendelő törvényt csütörtökön írta alá Václav Klaus cseh államfő.

A december 22-én leszerelő utolsó sorkatonákat az államfő személyesen kívánja ünnepélyes keretek között elbúcsúztatni. "A cseh hadseregnek a jövő évtől kezdve csak hivatásos katonái, illetve önkéntes aktív tartalékosai lesznek. A hatályos törvény szerint sorkatonák behívására a jövőben már csak az állam veszélyeztetettsége vagy háború esetén kerülhet sor" - mondta Karel Kühnl, cseh védelmi miniszter.



A hivatásos hadsereg tervezett létszáma 35 ezer fő. Ebből 26 200 lenne a katona, míg 8800 civil alkalmazott. Jelenleg 44 ezer fős a cseh hadsereg, ebből 20 ezer a hivatásos katona. Az 1989-es rendszerváltás idején az akkori Csehszlovák Néphadseregnek 200 ezer katonája volt.



A sorkatonasággal párhuzamosan megszűnik a polgári szolgálat is. Az utóbbi években 35 ezer fiatal választotta ezt a sorkatonaság helyett, jelenleg azonban már csak 7 ezer személy van polgári szolgálatban.

(MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.