2004. október. 04. 17:10 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Rekordmagasságig jutott a világ első magán űrrepülőgépe

Kijutott a világűrbe hétfőn a világ első magán űrrepülőgépe, a SpaceShipOne radarfelmérések szerint rekordmagasságba emelkedett, 114 kilométerre távolodott el bolygónktól; 90 perces repülés után érkezett vissza biztonságosan a Földre.

Öt nap leforgása alatt hétfőn másodszor emelkedett magasba a világ első magán űrrepülőgépe, a SpaceShipOne, hogy elérje a világűr határát. Az űrhajót a kaliforniai Mojave-sivatagból egy szállító repülőgép indította útjára közép-európai idő szerint délután négy óra körül.



Minden a tervek szerint történt: egy óra együttrepülés után, 15 kilométeres magasságban a két jármű szétvált, majd ezt követően az űrhajó a hangsebességnél háromszor gyorsabban száguldani kezdett a világűr határa felé. Az űrbe érve három és fél percet tölt el a súlytalanság állapotában, majd 90 perc repülés után délután fél hat után visszaérkezett a Földre.



A SpaceShipOne az első teljes egészében magánpénzekből finanszírozott repülőgép, amely átlépte - első tesztrepülésén június 21-én, majd első "éles" repülésén szeptember 29-én - a világűr küszöbét, azaz több mint 100 kilométerre eltávolodott a Földtől.



A földetérés előtt a boldog pilóta, Brian Binnie a csodagéppel több tiszteletkört tett az őt ünneplő több ezres tömeg felett a Mojave-sivatagban álló kilövőállomásnál. "Köszönöm Istennek, hogy olyan országban élhetek, ahol ez lehetséges" - hangzott Binnie első mondata az újságírókhoz.



Az X Prize nevű alapítvány az űrturizmus támogatására 10 millió dolláros díjat tűzött ki azon űrrepülő gyártói számára, amely két héten belül kétszer sikeres űrrepülést hajt végre. Az X Prize elnöke, Peter Diamandis hétfőn bejelentette: a Scaled Composites cég által épített SpaceShipOne magánűrhajó múlt szerdai repülése után ismét teljesítette a feladatot, így a díjat elnyerte.



A brit Virgin csoport tulajdonosa, Richard Branson a minap bejelentette: arra készül, hogy néhány éven belül útjára indítja első űrrepülőgépét, amellyel vállalkozó szellemű magánszemélyeket visznek az űrbe. A brit vállalat a napokban megállapodást írt alá a SpaceShipOne tervezőjével, Burt Rutannal, ennek értelmében a Virgin az űrrepülő technológiájáért 14 millió fontot fizet a következő 15 évben. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.