2004. szeptember. 16. 08:17 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Annan: törvénytelen volt az iraki háború

Kofi Annan, az ENSZ főtitkára szerint Irak 2003-as megrohanására vonatkozó amerikai döntés törvénytelen lépés volt, amely ellentétes volt az ENSZ alapokmányával.

Annan a BBC rádiónak nyilatkozva közölte: egyike azoknak, akik úgy vélik, szükség lett volna az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy második határozatára is, amely zöld utat adott volna a Szaddám Huszein rendszerét megdöntő amerikai megszállás számára.



Hozzátette, hogy az amerikai döntés nem volt összhangban a világszervezet alapokmányával. Az iraki háború óta "fájdalmas leckéket" kellett a nemzetközi közösségnek megtanulnia - tette hozzá. A világszervezet főtitkára aggodalmát fejezte ki a januárra tervezett iraki választások megtartása miatt, amennyiben a biztonság nem javul jelentősen a közép-keleti országban. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?