2004. szeptember. 15. 19:50 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Kenőpénz tette lehetővé a két Tupoljev-gép felrobbantását

Az orosz főügyész szerint összesen ötezer (140 eurót) rubelt fizetett egy jegyüzérnek Moszkva domogyedovói repülőtőrén az a két feltételezett csecsen kamikazenő, aki a Tupoljev-gépeket felrobbantotta a levegőben augusztus 24-én.

A jegyüzér az utaslista lezárása előtti utolsó percekben segítette egy-egy helyhez a két nőt a Szocsiba, illetve Volgográdba tartó járatra, az egyiktől kétezer, a másiktól háromezer rubel kenőpénzt zsebelve be - mondta Vlagyimir Usztyinov szerdán Moszkvában az Interfax szerint.



A nyomozás során bebizonyosodott, hogy ebből a jegyüzér ezer rubelt a Szibir légitársaság munkatársának megvesztegetésére fordított, aki feltette az egyik kamikazenőt a Szocsiba induló Tu-154-esre - mutatott rá Usztyinov, hozzátéve, hogy mindkét férfit letartóztatták.A két gépet szinte egy időben robbantották fel a merénylőnők, kilencven embert rántva magukkal a halálba – írja az MTI.



Usztyinov szerint a két nő két csecsen férfi társaságában érkezett a repülőtérre néhány órával az indulás előtt, és felkeltették a rendőrök gyanúját, akik igazoltatták őket. Az illetékes terroristaüldöző rendőrszázados azonban ellenőrzés nélkül elengedte őket, s ezután sebtében be is szerezték a jegyeket ugyanabban az épületben - kesergett a főügyész, ostorozva az Oroszország szerte burjánzó korrupciót. Ez év első felében 22 ezer esetet tártak fel - jegyezte meg.
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.