2004. július. 05. 17:11 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Vöröskereszt: gyerekeket is internáltak iraki börtönökbe

Idén január és május között az amerikaiak 107 gyermeket és fiatalkorút internáltak hat iraki börtönbe, de a szám magasabb is lehet – közölte a Nemzetközi Vöröskereszt szóvivője, Florian Westphal a német ARD televízióval.

A német közszolgálati csatorna Report Mainz című magazinműsora jelzésekre, illetve szemtanúkra hivatkozva hétfőn beszámolt arról is, hogy amerikai katonák a gyerekeket és fiatalkorúakat bántalmazták. Tanúként megszólalt az amerikai katonai hírszerzés egy tiszthelyettese, Samuel Provance, aki szerint a kihallgató tisztek az egyik cellában molesztáltak egy 15-16 éves lányt, s a katonai rendőrség közbelépésekor a lány már félig meztelen volt.



Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF megerősítette, hogy külföldi katonák gyerekeket internáltak. A riportműsor idézett egy 2004 júniusában készült belső jelentésből, amely megállapította: "A Bászrában és Kerbelában állítólag a megszálló hatalmak ellen irányuló cselekedetekért őrizetbe vett gyerekeket rutinszerűen átadták az Um Kaszrban működő internáló intézménynek. A gyerekek internáltakká való minősítése aggodalmat keltő, mert azt jelenti, hogy meghatározatlan ideig fogva tartják őket anélkül, hogy kapcsolatot létesíthetnének a szülőkkel".



(MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.