2004. június. 29. 12:22
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Könnygázt vetettek be a rendőrök Isztambulban
A ma délelőtti megmozduláson ezer tüntető vett részt a török nagyvárosban, egy kilométerre a NATO-tagországok vezetőinek tanácskozásától.
A tüntetők számos kirakatot is bezúztak, miután a rendőrség megakadályozta, hogy a felvonulók a közeli Taksim térre, Isztambul legfőbb terére vonuljanak.
A tüntetők a rendőrség előző napi erőteljes fellépése ellen is tiltakoznak. A délutánra lecsendesült összecsapásokban hétfőn 26 rendőr és 20 civil sérült meg, a rendfenntartó erők több tucat embert őrizetbe vettek.
Karzai üdvözli a NATO afganisztáni missziójának kiterjesztéséről szóló döntést
Hamid Karzai a NATO-csúcson hozott döntések gyors megvalósítását, azaz az elhatározott csapaterősítések mielőbbi végrehajtását kérte kedden a katonai szövetség tagállamaitól. Az afgán államfő az isztambuli NATO-csúcsértekezlet második napjának fontos eseményén, a 46 országot tömörítő Euroatlanti Partnerségi Tanács ülésén beszélt.
Mint mondta, nagyon köszöni az előző nap született határozatokat, azt, hogy Afganisztánban újabb vidéki újjáépítési csoportokat hoznak létre, ezzel kiterjesztve a NATO vezette biztonsági erő, az ISAF fennhatóságát egyes vidéki körzetekre, s hogy a szeptemberre tervezett választások biztosítására csapaterősítéseket küldenek. Ugyanakkor közölte: minél előbb szükség van a biztonsági helyzet javítására, "most, nem pedig holnap". (MTI)