2004. május. 26. 10:49
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Csehországban közvetlen választják majd az államfőt
A cseh kormánykoalíció megállapodott abban, hogy az ország államfőjét a jövőben már ne a parlament, hanem a lakosság válassza meg.
A kedd este megkötött egyezmény szerint a konkrét törvénytervezetet a kormány várhatóan már szeptemberben a képviselőház elé terjeszti. Az ellenzéki pártok képviselői jelezték, hogy támogatni fogják a választási törvény módosítását. "A közvetlen elnökválasztás bevezetése minden koalíciós párt programjában megtalálható, ezért természetes, hogy a parlament elé visszük a dolgot" - jelentette ki a koalíciós tárgyalások után Vladimír Spidla kormányfő, a szociáldemokraták elnöke.
A változás bevezetéséhez az ellenzék támogatására is szükség lesz, mert a választási törvény az alkotmányos törvények csoportjába tartozik, amelyek megválasztása csak háromötödös többséggel lehetséges. Ilyen többséggel pedig a jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik a törvényhozás egyik házában sem.
"A Polgári Demokratikus Párt már a tavalyi elnökválasztás előtt is javasolta a közvetlen voksolás bevezetését. A kezdeményezést természetesen támogatjuk" - reagált a koalíciós kezdeményezésre Miroslav Topolánek a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. A kommunisták szintén támogatják a javaslatot, de szeretnék az államfő jogkörét is megváltoztatni.
A kormánykoalíció elképzelése szerint az elnökválasztás kétfordulós lenne. Javasolni fogják az úgynevezett "mozgó" képviselői mandátum bevezetését. Ezt azt jelentené, hogy a miniszterré választott képviselőnek ideiglenesen le kellene mondania mandátumáról. Miután azonban kikerülne a kormányból, ismét elfoglalhatná helyét a törvényhozásban.
Václav Klaus köztársasági elnök is üdvözölte a választási törvény tervezett módosítását, ugyanakkor jelezte, hogy a következő, 2008-ban sorra kerülő államfőválasztáson is indulni készül függetlenül annak formájától.
(MTI)