Kitálal a Gyingyics-gyilkosság szellemi atyja
A szerb kormányfő elleni merénylet elsőrendű vádlottjának ügyvédje csütörtökön közölte: védence a többi vádlottól eltérően a bíróság előtt mindent elmond majd azokról a bűncselekményekről, amelyekkel vádolják; nem védekezik hallgatással és védett tanú sem kíván lenni.
Legija ellen vádat emeltek amiatt is, hogy Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő utasítására 2000. augusztus 25-én megszervezte Ivan Sztambolics néhai szerb elnök elrablását és meggyilkolását, illetve ugyanabban az évben június 15-én a Vuk Draskovics jelenlegi külügyminiszter elleni budvai merényletkísérletet is. Gyanúsítják továbbá azzal is, hogy részt vett a Draskovics ellen háromnegyed évvel korábban végrehajtott merényletkísérletben, amelyben életét vesztette a politikus három munkatársa és sógora. Legija bűnlajstromához – a belgrádi sajtó szerint - tartozik még két terrorcselekmény, több gyilkosság, három emberrablás és a kulai diszkó felgyújtásával vádolják.
A Gyingyics-perben eddig két védett tanú is a szerb elnök elleni merénylet kulcsszereplőjeként nevezte meg Legiját, ügyvédje azonban azt állítja: védence vallomása feje tetejére fogja állítani a perben eddig elhangzottakat.
(MTI)