2004. május. 04. 14:11 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Törökország: vád alatt a NATO-csúcs feltételezett merénylői

Vádat emeltek kilenc török iszlám szélsőséges ellen, akik sajtóértesülések szerint repülőgéppel akartak merényletet elkövetni a júniusi NATO-csúcs ellen.

A kilenc férfit - akiket tizenhat másik személlyel együtt április 29-én vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek a júniusi, isztambuli NATO-csúcstalálkozó ellen - illegális szervezethez való tartozás vádjával állítják bíróság elé. A gyanúsítottak feltételezhetően az Anszár al-Iszlám nevű illegális szervezet tagjai - közölte a török rendőrség illetékese.



A 25 letartóztatott közül hetet szabadon engedtek a török hatóságok, mivel esetükben nem találtak bizonyítékot arra, hogy közük lenne a szervezethez. Másik kilenc személyt rövid kihallgatás után még hétfőn szabadon engedtek.



Török lapértesülések szerint a szélsőségesek repülőgéppel akartak merényletet elkövetni a június 28-29-re tervezett NATO-csúcstalálkozóhoz időzítve, amelyre több nyugati vezető, köztük George Bush amerikai elnök, Tony Blair brit miniszterelnök és Jacques Chirac francia elnök is hivatalos.



A Hürriyet című lap úgy tudja, hogy a letartóztatottak közül hárman öngyilkos merényletet akartak végrehajtani a találkozó ideje alatt. A lap szerint egyikük az Anszár al-Iszlám egy pakisztáni táborában kapott kiképzést, ahol megtanították vitorlázó repülőgép vezetésére. A lap értesülése szerint az egyik vádlott a kihallgatás során bevallotta, hogy a merénylet célpontja az amerikai elnök lett volna, akinek tervezett részvételéről a csúcson a lapokból értesültek.



A török rendőrség azt is közölte, hogy a letartóztatottak egy zsinagóga és egy bank elleni merényleteket is terveztek. Az Anszár al-Iszlám (Az Iszlám Hívei) csoportot, amely Irak kurdok lakta északi részén jött létre, Washington az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezettel szövetséges szervezetként tartja számon, és úgy véli, hogy ez a szervezet áll a Irakban állomásozó amerikai csapatok elleni támadások hátterében. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?