2004. február. 04. 13:12 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Szlovákia: kiírták a választásokról szóló népszavazást

A Rudolf Schuster szlovák államfő által kiírt, az előrehozott választásokról szóló népszavazásra április 3-án, az új államfő megválasztásának napján kerül majd sor.

Az államfő döntésének alkotmányosságát a jogszakértők már előre vitatták, ennek ellenére Schuster az elnökválasztással köti össze a szakszervezetek által összegyűjtött aláírások alapján a kormány alkalmasságának megmérettetését célzó referendumot. Mikulás Dzurinda kormányfő előre jelezte: nem lesz korrekt lépés, ha az államfő a két eseményt egy napra teszi.



A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) a tavalyi év utolsó heteiben 550 ezer hiteles aláírást gyűjtött össze, hogy siettesse a kormány távozását. Az államfőválasztáson ismét induló Schustert a kormánypártok és a sajtó hetek óta azért bírálják, hogy saját újraválasztása érdekében akarja összekötni a két eseményt, mert szerintük a párhuzamosság az ő érdekét szolgálja. Dzurinda szerint a kettős eseményből eredő magas részvétel Schuster malmára hajtaná a vizet. Elemzők szerint várható, hogy az államfő szerdai bejelentése az alkotmánybíróság elé kerül, amely akár mindkét eseményt elhalaszthatja. (MTI)
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.