2004. január. 28. 08:41 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Hutton-jelentés: Blair állítólag nem felelős a Kelly-ügyben

Londoni lapértesülés szerint a Kelly-ügyben nem állapították meg a kormányfő felelősségét; kedden este pedig a felsőoktatási reformot is elfogadták a parlament alsóházában.

A The Sun állítása szerint már megismerte a szerda délutánig szigorúan titkos ún. Hutton jelentést, vagyis a Lord Hutton felsőházi lordbíró által David Kelly néhai védelmi minisztériumi fegyverzeti főtanácsadó tavaly júliusi öngyilkosságának körülményeiről összeállított vizsgálati eredményét. A lap szerint a független bírói jelentés a kormányfőt és védelmi miniszterét nem, csak a BBC-t marasztalja el. Tony Blair már korábban világossá tette: lemond, ha kiderül, hogy Kelly nevének nyilvánosságra hozatalában - mely a tanácsadó öngyilkosságához vezetett - közvetlen felelőssége van.



Kedd este a brit kormánytöbbség megnyerte a felsőoktatási tandíjreform tervezetéről tartott alsóházi végszavazást, amelynek kimenetele egészen az eredmény kihirdetéséig bizonytalan volt. A szavazás kimenetelét és a miniszterelnök sorsát a munkáspárti kormány hat és fél évi országlásának eddigi legnagyobb alsóházi frakciólázadása tette kérdésessé. A tandíjreform mellett - és ezzel az alsóházban 161 fős többséggel rendelkező kormány maradása mellett is - 316-an szavaztak 311 ellenvokssal szemben. Az első londoni kommentárok szerint Blair tekintélye így is komolyan károsodott azáltal, hogy csak minimális előnnyel volt képes megnyerni a szavazást. (MTI)
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.